Jelzések

 32 ,  1 

Nem vagyok dühös. Azt, hogy minden rosszul sült el, ami csak rosszul sülhetett el, inkább csak jelként fogom fel. Az órám 10 km-nél lemerült, mert elfelejtettem feltölteni. Már az elején leesett, hogy ez bukta lesz, bekapcsoltam a runtasticet a telefonom. Az app szenzációs változásokon ment keresztül, főleg a külalakon rettenetesen sokat dolgoztak mostanában.

Sokkal nagyobb baj volt, hogy tizenötnél a bal lábam vádlijában, az a feszítő ín, azt mondta, hogy szevasz, ez most nekem nem kell. Ha baj volt, azt mindig a jobb lábam produlkálta eddig, nem tudom, ez most honnan jött. 17-ig elmentem, de ott volt a vége. Meghúzódott, nem akartam tovább erőltetni. Szóval kettőből nulla félmaraton, ez április vége. Az univerzum minden jelezhető szinten jelezte, hogy ennek semmi értelme, amit csinálok. Még időben, még nincs nagyobb baj.

Az egész április erre ment el, de nincs harag. Annyi minden mehet szarul, ennyi igazán belefér, ha azt nézzük, hogy gyakorlatilag azt sem tudom, mit csinálok. De így is lefutottam 135 km-t eddig, beletoltam kb két, vagy három félmaratont.

Tény, hogy nem találom a helyem, nem tudtam, és még mindig nem tudom, mihez kezdjek, merre induljak A verseny után.

Az utolsó futás a garminmalőr ellenére jól indult Szép volt az idő, vasárnap estébe hajló késő délután, hűvösbe hajló langyosság. Szeretek ilyenkor futni, jól érzem magam. A Campona felé indultam el, ahol ugyan viszonylag hosszú rész vezet a kocsik mellett, de gyér volt a forgalom: mégiscsak a világ egyik végéről beszélünk. Ja, éppen ezért meg is lepett, hogy esküszöm, szerintem Sesam jött velem szemben. Akárhogy is, úgy megnéztem szerencsétlen csávót, hogy szegény kénytelen volt köszönni.

Aztán, azt hiszem pont ott jelzett a lábam, ameddig nekem futnom kellett volna.

A baj azonban még ennél is nyilvánvalóbb, minthogy a lábam 15-nél feladja. Ugyanis, ahogy elindultam meg is kaptam a mostanában szokásos visszajelzést, hogy 6:10-6:20-as tempómhoz nagyjából 153-150-es szívritmus társul. Tudom, hogy ennek is örülnöm kell, mert pár hónapja ez úgy nézett ki, hogy 6:45-7:00 tempóhoz társult ugyanez az érték, de ugyanakkor nincs kedvem megrekedni ezen szinten, ugyanúgy, mint ahogy a 7-es tempón is megrekedtem egy teljes szezont. Zavar, mert tudom, hogy arról is akkor mozdultam el, amikor kezdtem vele valamit.

Viszont most egy hónapja nem kezdek semmit, csak futom ugyanazokat a hosszúkat 6:10-6:20 körül 150-es dübörgéssel. Innen el kell lépni valahogy. Terv kell, úgy értem edzésterv, készülnöm kell valamire, egy versenyre. Más ötletem ugyanis nincs. Az most egyszer, tél végén, tavasz elején bevált, működhetne most is.

A gond az, hogy az új munkahelyemen még mindig annyira bizonytalan a sorsom, hogy pénzt rakni valamire, amire nem biztos, hogy el tudok menni, nem akarok. Lehet, hogy külföldön leszek, lehet, hogy dolgoznom kell hétvégén, lehet -bár kurvára ne legyen már ilyen – nem lesz munkám megint. Bár akkor rá fogok érni, ez hülyeség.

Mindegy, ezekről az ugyanolyan, sehova nem vezető futásokról át kell térnem valami másra, mert nem visznek sehova, és egyre kevesebb kedvem is van neki állnom. A lábam se akarja, beszél hozzám a testem.

3 hozzászólás “Jelzések” bejegyzéshez

  1. Nem tudom hány éves vagy, de ha nem vagy túl fiatal, akkor szerintem a 150-es átlagpulzus nagyon magas, nagyon intenzív sima edzésekhez. Nekem év elejére jött össze egy kisebb sérülés – múlt évem elég intezív volt – a január és február erre ment rá, márciusra nem sok változás, aztán elkezdtem még alacsonyabb pulzussal futni mint korábban, és teljesen rendbe jött a lábam úgy, hogy közben folyamatosan edzettem. Szerintem próbálj meg 140 közelében maradni még ha vánszorgásnak is fog tűnni kezdetben, versenytempót pedig heti egyszer-kétszer gyakorolhatsz intervallos edzésként.

  2. Nem annyira fiatal 🙂 35. 82 kiló, és még mindig edzetlen (kb egy éve futok, eddig 900 km-t).

    Amikor pulzusmérő került a kezemre, az volt az első, hogy visszalassultam 7+ -os tempókra, hogy elfogadható pulzusom legyen. Akkor csak azokat nyomtam, szép, egyforma, lassú, semmit nem segítő “futásokat”. Ráadásul a térdinak miatt mindig le kellett állnom egy-két hónap után.

    Viszont azt hiszem, most, hogy már bírok havonta folyamatosan 100km felett futni, egy ilyen terv, amit írsz már életképes lehetne.

  3. @téglánakgyors: Pár éve még nagyjából 4:20-5 perces kilométerekkel edzettem, aztán ráálltam én is a pulzusalapú edzésekre és ahogy csökkent az edzéseim átlagsebessége, úgy tudtam egyre jobban eső hosszabbakat futni és javultak a versenyeredményeim. Most márciusban a sérülés miatt még drasztikusabban lejebb vittem az átlag célzónát, így első ilyen edzéseimen én is 7 perces kilométerekkel kocogtam, képzelheted milyen vánszorgásnak éreztem, de szerintem megéri önuralmat gyakorolni és türelmesnek lenni, mert számomra fontosabb az, hogy akárhogy is, de futhassak mintsem sérülés miatt kényszerpihenőn legyek, másrészt pedig hosszútávon meglesz ennek a jótékony hatása és egyre gyorsulni fog a tempó.A “hasítás” feelingről pedig most sem kell lemondani, heti 1-2 félmaraton vagy 10k tempós interval edzéseken ez is megvan pár kilométer erejéig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük