Legyőzni azt a hülye Marcsinkót!

Loading

Oké, Peti, kétféleképpen kezdheted. Mondhatod azt, hogy túl gyáva voltál nekimenni még gyalog is a Vérkörnek, vagy mondhatod azt, hogy osztottál, szoroztál, kevés a napi 10 órára csökkent világosság az erdőben, megjött a szar idő is, hideg van ahhoz, hogy túra-futás kombóban, futáshoz vastagon, túrához vékonyan öltözve legyél kint 15-18 órát mindenféle háttérttámogatás nélkül. A kocsi messze, kiszállni nem tudsz, Budapestről sem tudnak leszáguldani, hogy  kiemeljenek a kör adott pontján. Oké, oké, ez jó lesz, na írjuk.

Nagyon beterveztem a Vérkört erre az évre, és ugyan okom nem volt rá, de én lepődtem meg a legjobban, hogy közelébe nem jutottam, …

Olvass tovább!

A futás másik oldala

Loading

Csomószor nem reagálok itt futással kapcsolatos közéleti vagy a konkrétan a szubkultúrában kipattant helyzetekre, mert a legtöbbször úgy vagyok vele, hogy jobb nem megszólalni és/vagy már mindent elmondtak, amit lehetett és érdemes volt.

Arról, ami Makai Vikivel történt férfiként még neccessebb írni, mert esetleg pontosan az lesz a vége, amit Balázsék műveltek a Radio 1-ben, amikor felhívták őt. Az interjú közepe gyakorlatilag arról szólt, hogy három férfi fagatta a női áldozatot, hogy PONTOSAN mi történt, amikor megtámadták. A jó szándék nem kérdéses – de elefántok voltak a porcelánboltban.

Egyedül azért teszem ki ezeket a gondolatokat, kérdéseket, mert eleve az …

Olvass tovább!

Alsónadrágszár-gate

Loading

Eljött végre az idő, amikor le tudtam számolni az alkalmankénti combtő kidörzsöléssel, 30%-os akció volt a runningwarehouse.eu oldalon, azon kevés helyek egyikén, ahol a zoknikon túl is van világ, foglalkoznak a bugyikkal is.

Persze a menő underlamúr gatyók már le voltak rabolva, de úgy voltam vele, hogy a svédek az ABBA után már nem mernek hibázni (lásd Roxette), szóval beneveztem egyből négy darab CRAFT GREATNESS 6 inches (15.24 cm) szárú alsóra (nem, semmilyen labdát nem csapok le, nincs több altesti poén a blogon, fel kell nőni), amelyek némi hezitálás után szinte ijesztően gyorsan meg is érkeztek.

 

img_0677.jpg

 

És tulajdonképpen csak ekkor …

Olvass tovább!

Öt harmincnál

Loading

Néha teljesen más értelmet nyer minden, és minden, amiért, ami ellen, amit kerülve léteztem, amit megcsináltam, és magam mögött hagytam, lényegtelenné válik, mert kiderül, hogy nem is arról szólt, csak közjáték volt, bár nélküle nem kerültem volna oda, ahol most vagyok. Fontos volt a maraton, fontosak voltak a számok és boldog is voltam tőlük, de az igazi megérkezés, minden, amit hajszoltam tegnap érkezett el, amikor mindaz önkéntelenül jött, ami előtte kínnal se, amikor végre öt harmincnál írni kezdtem fejben, hogy mintha csípnének az eltűnő nyári szellemek a néptelenné váló parti úton, a gát tetején, hogy hűvöset hoz a város …

Olvass tovább!