Csütörtök este. A padlón fekszem a mannheimi Intercity Hotel tizenegyedik emeleti sarokszobájában. Körülöttem az öt nap ideiglenesség, és a felszínes otthonosságteremtés kellékei. Bőrönd, begyűrt takaró az ágyon, párna földre dobva.
Hengereztem, aztán csak ott maradtam, és most vagyok múlt vasárnap óta a legnyugodtabb, itt a padlón fekve, érzem is, ahogy csukódnak a szemeim. Szinte semmit nem alszom, ha aludni akarok, bekapcsol az agyam, mit csináltam rosszul, mit mondtam rosszul, hogy kellene holnap, elég jó vagyok-e ide egyáltalán. A multinacionális irodista szorongásai. Hiányzik a csajom, a macskám, hiányzik az ágyam, az otthoni lágy hullámok nem simítják el a kinti fűrészelős rezgéseket, …
Olvass tovább!