Os Peroneum II.

 42 

Betegségről, sebesülésekről írni egy futós blogon a legnagyobb önszopatások közé tartozik, ezt tényként le merem írni.

Amúgy sincs jó kedve az adminnak, ő maga már gennyesre unja a témát, ezzel kel, ezzel fekszik, és amikor még nem is erre gondol, akkor is erre gondol agyának valamelyik hátsó, mókuskerekes zugában. Nyaralni sem tud önfeledten, ha véletlenül úszni megy, is arra gondol, hogy MIÉRT úszni megy – végtelenségig lehetne ragozni.

A motiváció már réges-régen széjjelcsúszott, és milliószor inkább félretekint, nem néz oda, nem kattint, nem megy fel, csak ne kelljen se írni, se látni a futásról semmit.

Itt egyedül csak a

Olvass tovább!

Valami három hónap lyuk után elmentem 5 kmt futni

 24 

Szembejövőnek mindent tudóan inteni. Pélót 5:40-nél megigazítani, kezet megszagolni. Lámpánál égbekiáltó kelletlenséggel megállni, titkon örülni, seggen át levegőt venni. A végén bitang vagyokos fotószelfit készíteni, tus alatt orrot fújni, ruhát a mosdókagylóban hagyni másnap reggelig.

A világ összes elégedettségével és a legnagyobb fröccsével a lábat asztalra felbaszni.

 

 …

Olvass tovább!