Ha végignézem Garmin óráim indokolatlanul hosszú sorát, elsősorban csak a számomra jól ismert függősségemet látni, de lehetne akár egy szomorú irányt vett futókarrier görbéjeként is olvasni: Forerunner 310 xt, Fenix 3, Fenix 5, Fenix 5x, Fenix 6x, Forerunner 955, Venu X1
Vagy engem, mint az egyenlet sajnálatos módon állandóját és nem változóját tekintve, úgy megoldani, hogy végre tudom a helyem az egyre bövülő kínálatban is. Negyvenhét évesen, tizenhárom, vagy hány év futással a hátam mögött, végre elfogadtam a realitásokat. Nem futok sokat, nem futok gyorsan, és nem futok sokáig.
Pedig dehogy fogadtam el. A tudat, hogy dolgom lenne a futással, az egészségemmel, az alakommal jobban feszít mint valaha. A Forerunner 955-öt, ami egyébként egy a mai napig egy nagyon potens óra, egyetlen ok miatt cseréltem le, az pedig a romló látásom. Ugyan az elmúlt években alig-alig használtam az óra navigációs képességeit, de még így is feltűnt, hogy nem egyszer azért nem mentem akkor sem egy izgalmasabb túrára, amikor végre megtehettem volna. Azért nem, mert nem láttam, hogy mit mutat a térkép, és az idegeskedés, a frusztráció annyit elvett az élményből, hogy semmi kedvem nem maradt terepen, vagy egyáltalán, ismeretlen helyeken futni. Ahogy egyre rosszabbul láttam közelre, oda jutottam, hogy már a szokásos futásoknál is csak három adatmezővel használtam az órát a korábbi négy helyett: össz. távolság, pulzus, kör tempója, nettó idő (időzítő) – ez utóbbiról mondtam le.
Nem tetszett, de elfogadtam a helyzetet, marhára nem volt rá megoldásom, pedig körbejártam a témát alaposan: olvasószemüvegesként ilyen az élet. Aztán, ahogy lenni szokott, valamivel később a Garmin ugyanúgy megoldotta a létező, mint ahogy korábban a kitalált problémáimat is.
Nem számítottam rá, de utólag könnyű látni, hogy a piaci mechanizmusok miatt szükségszerű volt lépniük valamit Apple Watch Ultrára, és a végeredmény egy tipikusan olyan termék lett, amire azt szokták mondani, hogy kizárólag a marketing csapat tervezte. Jól láthatóan egyelten céljuk volt, minden egyes fizikai szegmensben kihívás elé állítani Ultrát. A Venu x1 nagyon nagy, nagyon lapos, szíjjal együtt is nagyon könnyű (hivatalosan is viszlát szilikon, és helló nagyon rövid nejlonpánt), és lehetnyivel jobb akkumulátora van. Az ára pedig centre ugyanannyi lett.
A Venu x1-ben nincs több sávos GPS, ahogy ezt például a 955-ben, és a többi még szuperdrágább órában azt megszokhattuk, és ugyan az utóbbi években már próbálták hozzászoktatni a felhasználokat a csökkenő üzemidőkhöz, itt szintet lépett a dolog. És nincs benne EKG. Nem úgy, hogy nem élesítették benne a szoftvert, hanem a fizikai lehetőség sincs meg az órában. Ezt a tényt 2025-ben minden tesztelő értetlenül fogadta.
Azt nézve, hogy gyakorlatilag mindenféle visszhang nélkül maradt az óra (szinte egyáltalán nem találkozni vele a Garmin fórumokban, nincs se topic, se kérdés, se beszélgetés róla, viszont nagyon hamar megjelent pár eladó darab az adok-veszek csoportokban), megkockáztatom, hogy nagyon rosszul mérték fel a felhasználói igényeket. Aki garminos, vagy legalábbis, aki gondolkozik egy ilyen sportóra megvételén, az Garmin órát akar venni és nem Apple Watchot. A markáns különbség a két márka, felfogás, filozófia, akármi között egyáltalán nem baj, és eleve, a Garminnak talán ez volt az első olyan lépése, ahol követtek és nem diktáltak. Még butábban hat a dolog, ha belegondolunk, hogy ezt olyan termékkel tették, amit meg pont arra találtak ki, hogy a Garminnal konkuráljon valamennnyire az outdoor szegmensben.
Engem ez mind nem érdekelt, egyetlen egy szempont foglalkoztatott csak, hogy látom-e az adatokat rajta? A boltban kiderült, hogy igen, a két collos AMOLED kijelző úgy hatott az másfeles MIP mellett, mintha a mamám katódcsöves Orionja mellé odattettünk volna egy faltól falig 4K tévét. Döbbenetes volt a különbség láthatóságban, részletekben és színekben egyaránt. Nem érdekelt, hogy feleslegen lett ilyen lapos, amikor akár akkumulátort is tehettek volna bele, nem érdekelt a régi típusú GPS chip (mint kiderült, hátránya az én felhasználási területemen szinte nem is létezik).
Látom a kijelzőt, de annyira, hogy a pulzust nem is csak számként, de grafikonként tettem be egyik adatmezőnek.
Van benne elemlámpa, amit egy éjszaka gyerekszobából kiszökő és lakásban mászkáló apuka csak megköszönni tud, valamint a Venu irányvonaltól szokatlan módon van benne térkép. Tettek bele mikrofont és hangszórót is, amit végül is nem óriási hülyeség, de nem úgy, ahogy azt ők gondolták.
Teljesen azért nem hülyültem meg, nem voltam hajlandó kifizetni érte (az akkor még) kifejezetten irreális magyar árat. Szintén sokatmondó, hogy megjelenése után, szinte egyből akciósan lehetett megvenni az Amazonon. Legalább ötven-hatvanezer forintot spóroltam, és reméltem, hogy később nem kell majd a(z itthonról külföldre) hírhedten körülményes Garmin garanciáztatással foglalkoznom.
Abban az egy–két tesztben, amit a megjelenése után kötelezően kipakoltak, az akkumulátoridőn és az egysávos GPS-en túl egy dolgot hánytorgattak fel az X1-nek: több gomb kellene neki. Pedig hát ez egy Venu, az urbánus, fitnessz deparmentből, ott sose volt divat a sok gomb, sokkal inkább az érintőképernyő. Nem teljesen tisztességes számonkérni rajta az outdoor csoport gombjait. Nekem személy szerint nemigen hiányoznak, mindössze egy-két területen nem került kiosztásra egy-egy funkció, amit amúgy több gombbal meg lehetett volna oldani. Ezek is inkább az első szoftververzióknál fordultak elő, amikor még én is, és az óra lelke is a gombos világból érkezett frissen – a kijelző mögött a Forerunner 970 vagy Fenix 8 alapszoftvere futtot, melyet öt gombra szabtak.
Ennél irritálóbb az, hogy nem egy esetben veszni hagyják az óriási kijelző nyújtotta előnyöket. Éjszakai futások alkalmával például azzal szembesültem, hogy a szoftver túlzottan ledimmeli a képernyőt, hogy ne vakítson szembe a 2000 nit. Szerintem lenne egy jó vastag arany középút a kettő között. Mindenesetre így ugyanúgy kétszer-háromszor magam elé kellett hosszabban tartanom a karomat, hogy le tudjam olvasni az adatokat, mint a régi 955-ösön. Futás közben ez nem túl életszerű művelet, sokszor hagytam is inkább, és „vakon” futottam tovább. Rettenetes volt, a világ sorsa múlott rajta.
Ami ennél sokkal jobban bekorlátozza az óra futásra való felhasználását, az a térképes navigáció energiaszivattyúja. A szerény akkumátoridő mindaddig csak egy adat, amin a szokásos egy-két órás edzésekkel akár át is siklik a felhasználó, amíg egyszer rá nem tölt egy tracket az órára, amin szeretne is végigfutni.
A felhasználónak pedig nem is voltak nagy tervei. Idén ugyanúgy nem jutott el a márciusban utoljára megtartott BSZM-re, aztán a Vivicittára sem, mint ahogy tavaly, vagy tavalyelőtt egyik kinézett eseményre sem. Kivétel nélkül úgy ugrott be elé széttárt karokkal egy jó kis felső légúti fertőzés a versenyek előtt, hogy esélye sem volt. Vagy csak a gyerekek kapták el, vagy a felesége is, de általában elég volt két hetet várni, hogy aztán ő is nyakig benne legyen minimum két hétig. Pedig már maratont sem akar futni, elég a fele, de arra sem kapott szabadkártyát, egy darabot sem.
A felhasználó megunta. Öt, vagy ki tudja hány év után újra vett hát egy akármilyen Decathlonos terepcipőt, amiben kényelmesen elfért a lába (az Adidas Boston 12 az ilyesmire teljesen alkalmatlan, egy perc aszfalton kívül és száz méteres körzetben gyakorlatilag magába szívja az összes kavicsot), hogy legalább némi kirándulással megtörje a sehova nem vezető havi ritmusokat.
A lehető legmegbocsátóbb tereppel kezdett, a Velencei-hegységgel. A barátjával való brutálisan izzadság- és pörcszagú két óra tizenhat perc alatt szinte teljesen leszívta az akksit a navigáció.
Az osztott, nem teljes képernyőjű navigáció ennél némileg szerényebben zabálja az áramot, talán négy órát is ki lehet passzírozni belőle, ha teljesen feltöltött készülékkel áll az ember a rajthoz. Ez, azért lássuk be, nagyon 2013.
Az, hogy az X1 beszélni is tud, nagyon sokat tudna segíteni egyébként a térképes futásokon, csak olyan tracket kellene varázsolni, hogy ne csak véletlenszerűen ismerje fel a közelgő tájékozodási pontokat (kanyar, Y elágazódás). Sok esetben még így is megspórolja az ember, hogy egyáltalán rápillantson a képernyőre, az óra lelkesen bekiabálja az erdőbe, hogy következő elágazásnál merre, és hova menj. Garantáltan elűz minden normális turistát, vaddisznót, medvét a környékről.
Mindent egybevetve rengeteget visszaadott nekem a Venu x1 a futásból, örülök ennek is, nem kesergek azon, hogy volt mit, és, hogy mennyivel többet tudna még segíteni, ha nem az Apple Watch Ultrát hajszolták volna vele a tervezőasztalon. Meglepődnék, ha lenne utódja, de jó pénzért sok mindent láttunk már a Garmintól.