Az előző posztot írva, sokáig félretéve, átírva újra, rengeteget gondoltam egy fiúra, akit nem is ismertem.
Mit sem sejtve ő apukáját is kérdeztem a szemüvegben való futás mikéntjéről, és ez az apuka szívesen válaszolgatott az én felszínt is alig karcoló problémáimra. Két napra rá Bence elment.
A valóság egyik legnagyobb kegyetlensége, hogy a gyerekek nem halhatatlanok és nem sebezhetetlenek. A másik az, hogy közöttük vannak olyanok, akiknek ezt meg kellett tudniuk.…
Olvass tovább!
Gyermekkoromból az egyik legmaradandóbb belső élményem (ha van ennek bármi értelme), hogy mennyire sziklaszilárdan, megingathatatlanul hittem abban, hogy halhatatlan vagyok. Azt hiszem azok közé a gyerekek közé tartoztam, akiknek akármilyen okoknál fogva (=külső) gazdagabb belső világuk volt. Az én privát univerzumomban Csebimárka néven voltam világsztár, ami páratlan énekesi karriert és egyéb hőstettek véghezvitelét jelentette leginkább (autóval ugratás, világmegmentés). A nevem első részét a cseh néptől kölcsönöztem. Mint akkoriban szinte mindenki, mi is sokat jártunk át Komárnóba mindenféle írószert, Bata cipőt, és ETA porszívózsákot venni. Jól tudtam hát, hogy Csehszlovákiának is az első része a menőbb. A második tag természetesen arra …
Olvass tovább!
Hauptalle
Valahol a távolban közeledett a hetedik kilométer. Valahol, mélyen, ugyanúgy, mint tavaly, megvolt benne a térdrogyasztó borzalom, hogy látja az ember a végtelen egyenes végén a célkaput, és ezzel egyúttal látja azt is, hogy mennyire messze van még.
De az első körben nem voltunk mélyen. Zoli valami spontán elhatározásból, vagy valami előre nem is megbeszélt, önmagában sakkozgatott elhatározásból velem tartott, pedig ezen a téren nagy híve a komfortzónának. Én interjúzni, téthelyzetben lenni, még valamit tanulni, pénzt kezelni, befektetni (nem csak pénzt) nem szeretek, neki ez a napi valóság. Valószínűleg nincs szüksége annyira a kilométerekbe és tempókba ölt önmegvalósításokra – …
Olvass tovább!
