363
Ismeritek azt a végtelen pillanatot, amikor órákon keresztül valami órási szopásban vagy, de tényleg, valami iszonyatos, idegig ható zsigerelésben darálnak le kétszer, háromszor, tízszer, és már nem számolod a veszteségeidet, csak az számít, hogy valahogy kikerülj a hirigből? És már magad sem hiszel benne, de egyszer csak mégis vége lesz.
Legyen ez a Muzsla trail.
És akkor elmész pizzázni Pásztóra, kiveszel egy jéghideg sört a hűtőből, arra készülsz, hogy perceken belül egekig csap majd az önjutalmazás, és ekkor – nem előbb és nem később – pontosan ekkor, amikor nem csak esendő, gyenge és sebezhető vagy, de már a …
Olvass tovább!