Úgy kábé kétmilliószor tévedtem el nem egészen 24 km alatt, amiben lehet, hogy jobban elfáradtam, mint a göröngyökben, sziklákban, emelkedőkben (849 méter, 849 MÉTER!!!), lavinákban. Aztán már másodszorra találkoztam az emberrel, aki már az elsőre is a helyzethez túlöltözötten, valami csendes, kihúzott hátú, békés módon úgy köszönt, hogy:
– Szervusz!
Amikor másodszorra értem be, rönköket dobált arrébb az ösvényről, elég volt a hang után mennem, hogy rátaláljak a helyes útra – legalább 500 méterig nem kellett ilyen problémákkal számolnom. Terepen főleg nem segít rajtam semmi, hiába van órám, letöltött trackem, mégis, olyan ösztönszerűen választok rossz ösvényt, minden egyes választási helyzetben, …
Olvass tovább!