Aznap az albertfalvi gátról dél felé nézve volt a legkönnyebb azt képzelni, hogy valahol egészen máshol vagyok. Valami fakóvörösben, élénknarancsban mosta el napnyugta és a pára a víz feletti világot. Fekete kontrasztként repdestek a sirályok a lehorgonyzott szállítóhajók felett, el, egészen a Dunához szorult, felette tornyosuló budafoki pincék megmaradt hírmondói felé.
Akárhol lehetettem volna, bármelyik emlékvárosban, akárhol, ahol megfordultam, amiről olvastam, vagy amit elképzeltem. És ez így is maradt pár percig, és az egyetlen város által beszorított görcs és agykalapács akadálytalanul szívódott fel ezen a sok képzeletbeli helyen, és mire újra visszakerültem, oda, ahonnan elindultam, tonnákkal voltam könnyebb a odabent.…
Olvass tovább!
