Azért választottam a világ végét az első félmaratonom helyszínéül, mert szartam a szintidőtől, meg a záróbusztól, ami pl. ott megy a hátad mögött a kimondhatatlan és copypaste nélkül leírhatatlan vicivittitititán. Hülyék ezek a latinok. Na mindegy. Azzal az egy dologgal nem számoltam, hogy magamhoz képest picsasokat fogok fejlődni pont ebben a két hónapban, amikor – ha szűken vesszük – majdnem egy év alatt lett volna rá elég időm, de persze akkor nem történt semmi, csak a szenvedés.
Bár azóta egyre szimpatikusabb a Rotary félmaraton, ígértek balesetbiztosítást, serleget, meg hát akárhogy is, ez az ÉN félmaratonom. Az első, abból pedig …
Olvass tovább!