nemmaratonman

Amikor először szóba került a Vienna Trail itt, a blogon, talán már rögtön az első komment a kérdés fájóan, földhözragadtan, logikusan és szükségszerűen pucolta le a romantikát,  az álmodozást a tervezésről: megéri-e kimenni  egy ilyen rövid verseny miatt a szomszédba? Talán erre lenne a legfontosabb válaszolni – félretéve mindenféle szubjektív érzést, azt úgyis megírom rögtön.

A távolságra, mint összetevőre azt mondanám, hogy Dunántúlról nem lehet vészes, előfordul azért, hogy országon belül is utazunk ennyit, sőt, többet egy verseny miatt.

A pénzbeli ráfordítás azonban már rögtön árnyalja a képet. Ugyan maga a verseny, az early birdös húsz-harminc eurós beszállójával szerintem nem …

Olvass tovább!

Jaj, igen, megint így kezdem, tudom.

Apám Zalából származott, a számanincs kis faluk egyikéből, és akárhány pillanatban is éreztem meg azt csendes, végtelen levegőjű mélységet, amit falu, a hegy, vagy a Dola adni tudott, a végén mindig csak a finnyás, városi kisfiú gyötrelmeire emlékezem. Mind közül a legnagyobb büntetésnek az számított, amikor nyáron felültünk Fehérváron a negyvenfokos, műbör- vagy plüssüléses, szendvics, cigi- és vécészagú szagú vonatra, ami végigvonszolt a Balaton déli partján, egészen Nagykanizsáig.

Balatonaliga
Balatonvilágos
Szabadisóstó
Szabadifürdő
Siófok
Balatonszéplak
Zamárdi
Szántód
Balatonföldvár
Balatonszárszó
Balatonszemes
Balatonlelle
Balatonboglár
Fonyódliget
Fonyód
Alsóbélatelep
Balatonfenyves
Balatonmáriafürdő
Balatonszentgyörgy

Ott lógtam elejétől a végéig a …

Olvass tovább!

Híreim vannak. Először is márciusban százhatvankettő kilométert futottam, pontosan eggyel többet, mint januárban. Tudom, volt köztük egy február. Az elszökött. Nem nagyon, elkaptam, végülis nem csinált semmi rosszat, csak most nem róla beszélek.  Hogy miért ünneplem a havi százhatvanakat? 2018 óta (pontosabban a 2019 áprilisi Muzslán szerzett sérülés óta) évi ezer kilométerekkel hitegettem magam sok mindenről. Talán most végre el tudok mozdulni innen, és évi sokkal több kilométerrel tehetem ugyanezt.

Aztán Jasmin Paris befutott a Barkley-n. Igen, lány,  anya,  okos,  állatokkal foglalkozik (továbbá majdnem annyira zöld, mint Greta Thunberg), de ez most mind nem számít. Ezeknél sokkal jobban örültem annak, …

Olvass tovább!

Az előző posztot írva, sokáig félretéve, átírva újra, rengeteget gondoltam egy fiúra, akit nem is ismertem.

Mit sem sejtve ő apukáját is kérdeztem a szemüvegben való futás mikéntjéről, és ez az apuka szívesen válaszolgatott az én felszínt is alig karcoló problémáimra. Két napra rá Bence elment.

A valóság egyik legnagyobb kegyetlensége, hogy a gyerekek nem halhatatlanok és nem sebezhetetlenek. A másik az, hogy közöttük vannak olyanok, akiknek ezt meg kellett tudniuk.…

Olvass tovább!

Gyermekkoromból az egyik legmaradandóbb belső élményem (ha van ennek bármi értelme), hogy mennyire sziklaszilárdan, megingathatatlanul hittem abban, hogy halhatatlan vagyok. Azt hiszem azok közé a gyerekek közé tartoztam, akiknek akármilyen okoknál fogva (=külső) gazdagabb belső világuk volt. Az én privát univerzumomban Csebimárka néven voltam világsztár,  ami páratlan énekesi karriert és egyéb hőstettek véghezvitelét jelentette leginkább (autóval ugratás, világmegmentés). A nevem első részét a cseh néptől kölcsönöztem. Mint akkoriban szinte mindenki, mi is sokat jártunk át Komárnóba mindenféle írószert, Bata cipőt, és ETA porszívózsákot venni. Jól tudtam hát, hogy Csehszlovákiának is az első része a menőbb. A második tag természetesen arra …

Olvass tovább!