Mi a fenét lehet arról írni, ha nem fut az ember? Hogy frusztált, hogy még nem utálva, de vágyakozva néz mindenkit, aki fut, epekedve nézi másoknál a halmozódó kilométereket? Hogy azt képzeli el, hogy egyszer csak kirobban magából, könnyen, szabadulva, száguldva maga mögött hagyja ezt a lerobbant szart, a lágy térdet, a domborodó, puha pocakot, a februárszürke rosszkedvben fulladozó agyat?
Több mint egy hete volt, amikor leálltam. Futottam, futottam, de eljutottam oda, mint a legrémisztőbb álmokban, amikor futsz, csak futsz, de egy ponton rájössz arra, hogy egy centivel nem kerültél közelebb, ahhoz, amit el akarsz érni.
A helyzetemhez képest becsületesen …
Olvass tovább!