Velence-Sukoró-Pákozd, mert a kreatív címek fontosak

Loading

 Az első és legfontosabb dolog, hogy – életemben se, véletlenül se, álmomban se, amit akarsz – nem gondoltam volna, hogy ezt így meg tudom csinálni. Pont ezért nem is készültem erre, és igazából a tény, hogy képes voltam erre, nem tesz teljesen boldoggá, mert tudom, hogy mit kell megugorni majd a közeli, vagy inkább egy kényelmesebbre eltolt nem túl közeli jövőben. Ez a szívkiadós, vérkipumpálós, öngyötrős, csakazértiskibíromos világ nem az enyém. Ez kihívás, feladat, EZ verseny. Ez, így, nem az önmagamért, a saját örömömért, a mozgás öröméért van. Ez nem úgy tesz hozzám, ahogy a kedvenc futásaim, ez, …

Olvass tovább!

Nadapinád

Loading

Azt hiszem nagyjából ez (mármint a nadapi nádas) volt az első felnőtt vicc, amit megértettem. Hogy ez egyből a genitáliákról szól, na arról nem tudom, hogy tehetek-e, de amúgy is a második keresztanyám (kétszer kereszteltek, esküszöm, de ez annyira elkoptatott csajozós sztori, hogy itt már nem mesélem el újra) magyarázta el. A lényeg, hogy leesett.

A Velencei-tavat mindig is valahogy második, az idővel aztán csak ikszedik otthonomnak tekintettem, főleg Velence-Sukoró környékén volt mindig egy nagyon békés, harmonikus, “megérkeztem” érzésem.

Most már inkább csak régi ismerős táj, de sem régebben, sem mostanában nem tartozott bele ebbe az egészbe Nadap. Ezelőtt egyszer …

Olvass tovább!

F, for…

Loading

 

… fartlek

 

Ez is az  tipikus poszt, amit a munkahelyem kezdtem el írni notepadon, aztán nagy nehezen átjuttattam ide, ahol kiderült, hogy nem az egész jött át. Valami lemaradt a kopipésztek alatt. Mindegy, kezdjük el:
Valahogy válaszolni kell a hétvégi hosszúkra, mert az csak eggyel jobb, ha 140-es szívveréssel futok állandóan, annál, ha ugyanezt teszem a 150-en, ezt tudom. Egyrészt onnan tudom, hogy amikor felkészültem első és eddigi egyetlen hivatalos félmaratonomra, akkor annyit fejlődtem abban a két és fél hónapban, mind gyorsulásban, mint pulzusszámban, mint az azelőtti egy évben, és utána, a mai napig tartó pár hónapban (kettő) összesen. Mondjuk


Olvass tovább!

Paksi huszonkettő és a túl rövid cipőfűző nagy kérdése

Loading

A paksi huszonkettő nem is annyira a szeptember hatodikai paksi huszonnégyből eredeztethető, amire beneveztem (Atomfutás, félmaraton plusz), hanem a Smashrunnak. Egy badge-ért harcolok, amit akkor kapok meg, ha hat hónapon keresztül minden hónapban többet futok, mint az előzőben. Van egy olyan jelvény, ami azt is megmondja, hogy minimum 8 km-rel kell többet teljesítenem, de arra esélyem sem volt. Ezt a bármennyit, de többet azonban még életben akartam tartani. 22 km maradt május utolsó napjára.

Paksra úgy kerülök, hogy a barátnőm szülei ott élnek. És ha már általában Paks, akkor az Atomfutás kötelező, főleg, mivel már tavaly is akartam, de nagyon …

Olvass tovább!

Garmin jeladó Polar övre, Garmin órához

Loading

Oké, egy csomó mondanivalóm van. Az első az, hogy lehetetlen futni, blogolni, főzni, angolra járni, magánéletet élni, ha minden egyes nap kilenc órát oda kell adnod az életedből ahhoz, hogy futócipőt, vagy Polar övet vegyél magadnak. De azért megpróbálom.

Szóval Garmin öv. Az, hogy a Garmin öv meghal, az egy a neten elég jól dokumentált jelenség. Ez azonban vajmi kevéssé vigasztalt, amikor elkezdődött a végjáték. Meglehetősen változatos tüneteket tud produkálni a pánt akkor, amikor úgy dönt, hogy tönkre akar menni. Én általában futásaim második felében egyszer-kétszer szívrohamot kaptam. Általában 200 bpm körül füleltem le a felszerelést. Ha akkor nem vettem …

Olvass tovább!