Leghátra mentem. Találtam pár fehérvári ismerőst, bekéredzkedtem az asztalhoz, hátraoldalaztam a pincefalhoz legközelebbi székhez és leültem. Leginkább csak magam alá húzva az egómat, begubózva figyeltem a zsongást, mint reggeli macska, falun, talán éppen Miháldon, a sparherd mellett, a népek ébredése után. Vártam a leeső falatokat, mint Tamás. Aki egyébként lány macska volt.
A Bodri Trail leginkább azért volt fontos, mert ez volt az első trail versenyem. Nem akartam szűzen menni Szentendrére, tudni akartam milyen érzés, mit, hogyan kell csinálni, hogyan kell nem kilógni a sorból, tudni akartam, hogy odavaló vagyok-e egyáltalán, vagy semmi keresni valóm nincs egy ilyen rendezvényen? Hogy …
Olvass tovább!