A VO2max értékről általában

Loading

Gondoltatok már arra, hogy milyen lehet Kilian Jornet az ágyban? 

Megmondom őszintén, én is. Valahol az egy órás kötelezőm negyven sokadik percében, amikor már lehagytam a lányt, akit kinéztem a Dunaparty megálló előtt (én vagyok a világ ura!!!), ez volt a következő markáns gondolat. 

Ha azt nézzük, hogy Kilian VO2max értéke valahol 90 környékén rombolja minden más sportoló önértékelését, valamint, ha rácsatolnánk egy power metert, akkor valószínűleg akkora Wattot mérnénk, ami elvinné egy falu esti világítását, akkor valószínűleg azt kell mondanunk, hogy HMMMM! És  ha mindehhez még hozzá vesszük, hogy mégiscsak egy latin lover, és nem felejtjük el, hogy mit mondanak a kis emberekről, akkor azért legalábbis az a feltételezés helyénvalónak látszik, hogy marhára kitartó lehet az ágyban. Ez a minimum. Innen nézve azért a Summits of my life projektje kap egy elég markáns másodlagos jelentést, ezt ismerjük el.

És higgyétek el, ez így ment sokkal tovább, még hátra volt 20 perc futás. Az egyetlen magyarázatom erre kb ugyanaz, mint arra, hogy mi a tökömért nem írtam semmit ide ezer éve. Iszonyatosan fáradt voltam. Most, a futás előtt, otthon, a hazaérkezés után konkrétan bealudtam, mikor a futócuccomat szedtem össze az ágyon. Ez megy egy jó ideje, kurva sok meló, stressz, magánéleti tennivalók a maradék napi két óra szabadidőben, no me time at all már nem tudom mióta. 

Ilyenkor elég nehezen tudom szabályozni a gondolataimat, mantraszerűen ismétlek mondatokat, bármilyen zene dallamtapadást okoz, és így tovább. 

Szóval ahogy beszáguldottam hat perc alá a budafoki gáton a pára, a zéró állóképesség meg a fáradtság miatt a májusi 148-150-es szívverést felváltotta a júniusi 158-163 és erről eszembe jutott, hogy a Garmin Fenix 3-mam tud VO2maxot mutatni, és az nálam 46-on áll. (Erről egyébként kérnék semmiféle következtetést levonni.) A VO2maxról nekem mindig Kilian Jornet jut eszembe, mert kb az első dolog, amit olvastam róla, amikor találkoztam a nevével, hogy neki 90 akárhány ez az értéke. Most, ebben az állapotban kicsit megcsúszott a gondolatvitel, hát nincs mit tenni, előfordul. Venir aquí a mi chica vamos a la playa.

Szóval Garmin Fenix 3. Emlékeztek, mit mondtam az új óráról? Hogy mennyire nem kell, meg, hogy majd jól megmutatja, mennyire vagyok felnőtt, és mentes a fogyasztói társadalom összes kórságától, hogy jól nem veszem meg? Nos, szerintem a sors, és a jövő – meg még ki tudja ki van a bandában – már a gépelés közben harsányan kacagtak.

Aztán eldöntötték, hogy az idén nem lesz Iphone-om. (Remélem most is nevetgélnek, mert éppen úgy néz ki, szervízbe kell vinnem a Sony Xperia Z3 Compactomat.)

Le akartam cserélni ezt az androidos ökoszisztémát igazából BÁRMIRE, mert a fényképezője szar, mert lassú, mire eljutok odáig vele, hogy le tudjam nyomni gombot. Lassan fókuszál, és hajlamos elviselhetetlenül homályos, életlen képeket csinálni. Szar, mert állandóan bugos a béna zöld robot, mert mindig valamit újra kell hegeszteni, ami elromlik, kezdve a navigációtól, át a launcheren, most egészen az operációs rendszerig.  Már elmúlt az elmúlt évekre jellemző okostelefonos láz, halálosan nem érdekel, hogy milyen rendszer, milyen logó van a készüléken, csak működjön gyorsan, jól és pontosan úgy éveken keresztül, ahogy az meg van írva, ígérve. Például már eszembe nem jut meghekkelni ezt a kis szart, én ugyan hozzá nem nyúlok. Öt év Android után és nagyjából három év Apple lesés után kénytelen vagyok belátni, hogy a robot nem lesz soha annyira gyors és megbízható az egyre halmozódó magok, memóriák, és gigaezmegaz ellenére sem, mint egy olyan rendszer, amit egyenesen arra a vasra találtak ki, amelyen működik. 

 

dscf8559.jpg

 

Mindezt csak azért írom le, hogy lássátok, nekem ez olyan, mintha a kezemet vágnák le, mert bármilyen szánandó dolog is ez, de a napjaim szignifikáns részét töltöm a telefonomon, vagy legalábbis a társaságában.

Szóval, hogy alakult, hogy idén úgy néz ki, nem lesz váltás?

Nahát, így alakult:

pulzus1.JPG

pulzus2.JPG

pulzus3.JPG

pulzus4.JPG

pulzus5.JPG

pulzus6.JPG

 Egy csomószor meghaltam, úgy alakult. Oda lett mind a három életem, többször is.

 

A Garmin 310-ese én azt mondom a mai napig egy irgalmatlanul jó készülék. Nem kicsi, robusztus, de ha azt nézem, hogy a mai napig kakukkos órákat gyárt mindegyik márka, akkor egyáltalán nem lóg ki a sorból. A 310 XT volt a Garmin első, ténylegesen vízálló típusa – a triatlonistákat becélozva – és talán ugyanezért egy igen tisztességes akksit tettek bele, ami nálam, hat évvel a készélükékbe helyezése után is lazán kibírt 12 órát az Ultrabalatonon, Danit kísérve. Szerintem még további órákon keresztül rögzített volna, hiszen volt még egy vonásom. De hát Daniban nem volt már akksi, ő nem 2010-es gyártmány, öregszik, mit van mit tenni. Majd lecserélem valami frissebb verzióra.

 

garmin_connect.png

 

Iszonyatosan olcsón jutottam hozzá (nem a Danihoz, az órához), és gyakorlatilag csak egyetlen hibája volt, pont ez, amit mutattam, amit eddig két Polar pánt vásárlásával orvosolni tudtam.

 

garmin.png

 

Ezt nem nézve hibátlanul, töretlenül, és marhára megbízhatóan rögzítette az összes bénázásomat, és adatbuziként gyakorlatilag szerelmes vagyok ebbe az órába mind a mai napig.

Lekísérte az összes félmaratonomat, a két maratonomat, ott volt velem, amikor először futottam tengerparton, Olaszországban, bejött velem a vízbe. Velem volt Prágában, Németországban, a Tirolban a hegyek között, a baseli háromszögben, és most is ott vár a fiókban, otthon. (Azóta eladtam. Ezt a posztot sem tegnap kezdtem el írni.)

 

20141030_151230-picsay.jpg

20140629_085142.jpg

20140629_094529.jpg

dsc_0765.JPG

prague kunratice forest 1.png

Basszus, lehet, hogy el sem adom, teljesen el vagyok érzékenyülve. (Azért sikerült öt perc alatt, lelketlen picsa vagyok, ráadásul fiatal, és kellett a pénz.)

Harmincötezret adtam ki érte az összesen több mint egy évig tartó munkanélküliségem elején (hálistennek akkor jött szemben a Vaterán a hirdetés, lehet, hogy a közepén már hagytam volna elmenni), és én vallom azt, hogy ugyan rettenetesen megkínzott egóban és önértékelésben az az időszak, de a futás sokat segített abban, hogy elviseljem. Talán még abban is, hogy állást kapjak. Lehet óra nélkül futni, de kellett nekem az a kütyü akkor.

A két pánt 12000 forint volt, ez a harmadik, amit pár hete vettem, amikor újra előttek a grafikonos szívrohamok, újabb 6000 Ft-ot jelentett. Persze elemet is cseréltem a jeladóban, régebben is, most is, az kb 2000 Ft.

 

polar1.jpg

 

Most viszont az történt, hogy nem múltak el a peakek és dropok, rosszabb volt mint valaha. A Garmin connecten kaptam egy kommentet, hogy tisztítsam ki a jeladó belsejét, mert lehet valahogy víz került bele, és korrodálódott. Csak az elem alatt tudtam alkoholba mártott fülpiszkálóval körbemenni, a jeladó többi része fixen műanyagba van borítva. Nem segített ez sem.

Nézegettem neten új jeladót, de csak pánttal adnak, és mire külfödről ideér, akár megvehetem a Zergénél is 18000 Ft-ért.

Ekkor jutottam el oda, hogy nem lesz iPhone idén. Mert egyszerűen nem éri meg még további 18-at beletenni az órába, hiszen akkor akár vehettem volna újat is, két éve. Ebből most kell kiszállni, illetve a harmadik pántot már meg sem kellett volna venni, az a pénz is mehetett volna az új órába.

Nem tartott sokáig, amíg nem követtem a Futócuccok % leárazások csoportot a Fecebookon, de ebben az időszakban nem sok érdemi leárazás született, hiába jártam körbe az Amazon-Sportdirect-Sweatshop-Runnerin-Kellesport-21run kört, meg a többi helyet a csoport posztjait követve.

A Sweatshopon hónapok óta, sőt, egy éve tartja magát egy 20%-os kupon, illetve maga az óra is le volt tolva valamennyivel. Pár hónappal ezelőtt a Garmin 920 HRM-et szállítással együtt meg lehetett úszni 98000 Ft-ból,  akkor vett magának három  ismerősöm is. Ha tetszene a 920, megvettem volna valószínűleg én is, de nem tetszett, futni meg nem lehet divatozás nélkül. Nekem 123-ba került a hetekig kerülgetett szürke, Fenix 3 Performance Bundle.

Nem, nem kell nekem ilyen óra, hiszen még a 310 is többet tudott, mint amire szükségem van. Hiszen még Lubics Szilvin, meg a fián is még mindig látni ezt a narancssárga, szovjet designos szörnyeteget. Elég lenne nekem egy sokkal egyszerűbb cucc, ez szintíszta luxus és pazarlás. (És milyen kurva jól esik.)

 

 Mindaz, amit én nem csinálok, egy videóba sűrítve.

 

Amit mindenképpen szerettem volna, az a négy adatot mutatni tudó képernyő (itt bukik el a mostanában amúgy sokkal olcsóbb Suunto, na meg ott, hogy nem szeretném otthagyni a Garmin Connectet, mert az nekem most nagyon tetszik). Meg az okostelefonos értesítés kijelzés, meg egyáltalán az a szimbiózis, amit a telefon meg ezek az okosórák művelnek. (Igen, persze itt jön a kérdés, hogy egyáltalán még futásról beszélünk-e, és virtuálisan itt állva hagy egy pamuttrikós, Casio stopperes kiscsávó.)

A vízállóság már alap, a futásos pulzus csuklón mérésében még egyáltalán nem hiszek, a fitness bandságot leszarom, illetve beszálló drognak tartom, amin én már azért csak-csak túljutottam. (Azt viszont látom, hogy tök jól működik, illetve most már azt is, hogy milyen rettenetesen keveset alszom.)

A Garminnak ez a running dynamics varázslata elég érdekes, de mint általában az adatok akkor nyerik el értelmüket, ha tudunk kezdeni velük valamit. és egyelőre fogalmam sincs, hogy melyik részemhez nyúlnék, ha kiderül, hogy nem jó az emelkedésem, vagy az egyik lábamat 57%-ban, a másikat meg (hú bazmeg ez matek, ennek 100-nak lennie a végén) 43%-ban foglalkoztatom csak. Mert mondjuk ez kiderült. De ha már van ilyen running dynamics, akkor legyen az órámban, és a 220-asban, 230-asban nincsen ilyen tudomány.

A 620, 630 egy értelmes opció lehetne, de a max 16 óra akksi idő, meg az a végtelen számú plusz, ami a 920-ban, meg a Fenix 3-ban van, egyszerűen elvarázsolt, itt már nem logikával dolgoztam. A 920 egyszerűen nem tetszik és a péniszkompenzálásra is alkalmasan kinéző Fenix pedig irgalmatlanul bejött, egyszerűen úgy néz ki benne az ember, hogy Daniel Craig is elmehet a picsába az Omegájával. Volt egy csaj még az UB indítása előtt, a tömegben, aki tök menő cuccokban volt, meg rajta feszített egy ilyen óra is, hát teljesen be voltam nedvesedve tőle. Olyan akarok lenni mint ő, csak szőrősben.

Június hetedikén megjött, és azóta egy másik fb csoportban egy pillanat alatt eladtam a régi szerelmemet. Most már csak ki kellene érdemelni, hogy ilyen brutál betyárbatyum van. Ahhoz futni kellene, amiből most viszont megint felmentésem van/volt még a decemberi combtő húzódásom miatt, ami elég faszán kiújult a füredi maraton után. Aztán inkább a bringára koncentráltam, meg az aranyeremre, mert olyat is szereztem, hiszen mihez kezdene az ember 37 évesen ilyen szexi cuccok nélkül. Nagyjából most jövök egyenesbe. Ez minden sportok legextrémebbike, az kurvára hétszentség.

 

 

 

7 hozzászólás “A VO2max értékről általában” bejegyzéshez

  1. Ó kérlek írjál sokat, annyira hiányzott! Ma reggel olyan igazi ultrafos kedvem volt, ideültem a gép elé, és már az első mondatnál röhögtem. A végén már fetrengtem. És nagyon tuti az órád!

  2. Én is a 310-essel kezdtem Garminnal és én is most leginkább Fenix-szel futok és úszom, csak nekem még a kettes van. Nagyon szeretem én is, az egyik legjobb feature benne szerintem is a running dynamics – futó edzéseken én ezt teszem ki az elsődleges képernyőre, a vertikális oszcillációmban vannak hiányosságot, kicsit még mindig szökdelve futok – de én még nagyon szeretem azt is, hogy a Suunto órákkal ellentétben rezgő figyelmeztetés is van benne. Ez jól jön olyankor is, amikor kicsit nagyobb a zaj és az aktuális köridőt jelzi futás közben, de nekem sokkal hasznosabb amikor egyben hosszabbakat úszom medencében, mert megkönnyíti a hosszok számlálását anélkül hogy az órára kellene néznem, beállítottam, hogy 200 méterenként jelezzen. Terepfutásokon tök fasza a megtett szintemelkedések és szintcsökkenések kijelzése mert az utóbbi időben inkább arra helyezem a hangsúlyt hogy minél szintesebb terepeket fussak, de tök jó hogy tölthető rá térkép is, már többször terveztem új útvonalat Garmin Basecampben, aztán feltöltöttem az órára, az óre meg végigvezetett rajta.
    Sweatshopos linkért külön köszönet, nem ismertem eddig, és most pont 50%-os árengedmény van egy olyan cipőre ami után nagyon ácsingózom.

  3. @Kilfish: igazán nincs mit 🙂

    A térképet mintha ha hármasból kivették volna az EPIX javára, de bevallom, még csak ismerkedem vele, és egyelőre iszonyú bonyolult és rendre eltévedek a menüben is még.

    Ezeknek a running dynamics értékeknek még utána kell néznem, bár egyelőre azon kívül, hogy erősen a jobb lábamat használom, minden más szép értéket mutat – legalábbis a hozzább értők ezt mondták.

  4. @téglánakgyors: mégegyszer köszi a kupont, már fel is használtam 🙂

    Térképet nem vették ki, legalább is azt amiről én írtam, itt az összehasonlításban a navigate résznél a follow gps tracks mindkét óránál yes van.

    http://www.dcrainmaker.com/product-comparison-calculator?type=watch&ids=27679%2C40806#results

    Majd ha egyszer rákattansz a terepfutásra (sztem mindenki rákattan aki nem hagyja abba a futást pár év után), akkor majd neked is biztos nagyon fog tetszeni ez a feature. Garmin Basecampre fel kell installálni alapértelmezett térképnek a turistautak.hu-ról letölthető Magyarország térképet, aztán lehet is szerkesztgetni új útvonalakat, már ott látod kapásból a szintrajzot is. Én terepversenyekre is fel szoktam tölteni előre, hogy ha esetleg letérnék az útról, akkor minél hamarabb tudjak korrigálni, de szerencsére eddig erre nem volt szükség.

    Running dynamicsnél ha a többi érték a grafikonon kékben, zöldben van, akkor az príma, ha az egyik lábadat erősebben használod, akkor sztem olyan erősítő gyakorlatokat kéne végezned, amik mindkét lábat egyforma erőssé teszik, én arra tippelek, hogy ez lehet a megoldás, de érdemes lenne valaki szakembert is megkérdezni erről.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.