Öt harmincnál

Loading

Néha teljesen más értelmet nyer minden, és minden, amiért, ami ellen, amit kerülve léteztem, amit megcsináltam, és magam mögött hagytam, lényegtelenné válik, mert kiderül, hogy nem is arról szólt, csak közjáték volt, bár nélküle nem kerültem volna oda, ahol most vagyok. Fontos volt a maraton, fontosak voltak a számok és boldog is voltam tőlük, de az igazi megérkezés, minden, amit hajszoltam tegnap érkezett el, amikor mindaz önkéntelenül jött, ami előtte kínnal se, amikor végre öt harmincnál írni kezdtem fejben, hogy mintha csípnének az eltűnő nyári szellemek a néptelenné váló parti úton, a gát tetején, hogy hűvöset hoz a város hátsó kertje a folyó felől, mint kint felejtett háziállatok, estére már összébb bújnak füvek és fák között bújó rozsdatelepek. Csak néhány kacsa kerreg kelletlenül, csak ők verik fel a tükörsima csendet, csak egy visszhangot kereső távoli kutyaugatás rezeg halkulva a víz felett. Zümmög, világít, jelez a csuklómon a digitális küzdelem, de ma nem vagyok itt, ma nem találhatnak rám a számok, ma az én végtelenembe nyújtom az órányi perceket, ma úgy futok, ahogy én futok, velem magamban, hangoscsendesen, egyenes körben, világok között szüntelen.

 

img-0616.JPG

5 hozzászólás “Öt harmincnál” bejegyzéshez

  1. szinte már-már irodalmi és teljesen átjön, abszoltu érezni, hogy mennyire élvezted!
    itt most szinte pont másfél nappal a spar(tai) hosszú menetelésem előtt komolyan irigy vagyok – és egyben hálás is, hogy megidézted a tavaly novembertől idén márciusig terjedő időszakomat, amikor még versenyfelkészüls és a maratoni táv pressziója nélkül futottam a hétvégi boldog 32-36 km-eket – és tényleg minden percüket élveztem, mégha a végüg fájt is már!…és ami a legszörnyűbb, hogy olyan időket hozott össze minden hétvégén szinte a boldog ‘flow’, amikről most álmodni se merek 25-28 fölött…

  2. @téglánakgyors: 🙂
    mondjuk mindent összevetve akkor se javasolnám, mert nem költséghatékony. addig az ember elfogyaszt 1000-1500 forintnyi gélt, meg elkoptat majd’ egy ezrest a cipőjéből is -ennyiért meg azért kapni már más drogot is, ami kitart idáig 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.