Tegnap két dolog történt velem: magamhoz képest egy egészen jó, és kiegyensúlyozott 5 km-t futottam magamhoz képest, valamint neten beleszerettem a Nike(!!!) Pegasusba.
Az 5 km-rel az van, ami általában lenni szokott. Hosszú hanyatlás után, azért csak el szoktam kezdeni fejlődni, majd háromnegyed hónapra különböző okoknál fogva nem megyek futni – a különböző okok általában a térdem szokott lenni -, és mikor újra visszatérek az utcára, akkor kicsit szarabbul megy minden, mint az előző visszatérésem elején.
Múlt héten nem tudom, milyen indíttatásból (de igen: lusta voltam messzebb menni, kifelé futni) a Bikás park felé futottam, és ott be is álltam a rekortánra kb. négy körre. Valamiért jól esett emberek között futni – értsd, legalább egy csaj volt a pályán -, és közben arra is rájöttem, hogy rengeteg hülyeséget el lehet tanulni másoktól, ezért hiányzik nekem néha a Margitsziget. Kipróbáltam vagy három és fél futóstílust, mert nyilván mindenki elhúzott mellettem, tehát mindegyik hatékonyabbnak tűnt, mint az enyém. Volt például az előredőlő-csoszogó, meg a mellkinyomós-lazán mozgékony atlétás, ami mindig különösen irritálóan néz ki. Én most úgy képzelem, ez mellett ragadtam le. Azóta mindig magasan tartom az állam, előre, nem lefele-előre nézek, a mellkasom fel-és kinyomom – ami mondjuk nem esik annyira nehezemre, mert amúgy is kacsamódon, seggkinyomósan járok egy enyhe gerincbaszás miatt -, a könyökömet sokkal közelebb tartom a testemhez és csak lazán, előre-hátra mozgatom az alkaromat. A vállamat még mindig felhúzom, ezt többször is le kell ráznom mostanában, de ennek ellenére valamiért takarékosabbnak érzem az egész mozgásomat, és tegnap meg is jött az eredmény, hogy tényleg.
Nem szoktam hat harmincas ezreseket futni, főleg nem többet egymás után. Hat negyventől-hét tízig mindent, leginkább hat ötven körül szoktam lenni.
Nade, hogy ne az legyen, hogy nincs bizonyíték arra, amit itt tolok, beteszem azt is, hogy ennél futottam gyorsabbat is, jobb pulzussal:
Tényleg egyre mélyebbről kell felhoznom magam, és tényleg kérdés, hogy a térdem ezúttal meddig bírja. Most hétvégén egy 10 km-es rohanás, majd egy 1 órás csoszogás van előírva. Egy ilyen szombat-vasárnap után sanszos, hogy nem állok fel keddre. Nem tudom. Valahogy pedig el kellene jutni addig a rohadék félmaratonig, sőt a célig is jó lenne, szintidőn belül. ha lehet ilyen kérésem.
Aztán beszéljünk a Nike-ról. Soha nem szerettem a Nike-t, mert én mindig ilyen underdog személyiség voltam. A vesztes, a kisebb mindig szimpatikusabb volt. Nem szerettem a Nike-t, az Apple-t, nyolcvanas években a Sonyt, a német bajnokságban a Bayernt, meg mit tudom én. De aztán olvastam a Finnisztánon, hogy “Nike Pegasus”, és az egy olyan hely, amit bizonyos okoknál fogva hitelesnek tartok, és megnéztem, hogy mit tud ez a cipő, és csupa olyan dolgot találtam, ami nekem kell. Ez a nagy szerelem kb. két hétig ki is fog tartani, de akkor is. Nike-ba még soha nem szerettem bele. Ijesztő..