Az első öt

Loading

Vasárnap csak egy óvatos öt kmre vittem ki a cipőt, mert a Saucony esetéből tanulva, úgy voltam vele, hogy biztos lesz problémánk egymással. Egész nap viharok jöttek-mentek a közel harminc fokban, valami iszonyatos páratartalom tartotta fogva az egész útvonalat. Szinte az első pillanattól kezdve őrült módjára izzadtam, ehhez képest az első 2 km alatt jóval 6:40-es tempó alatt tudtam tartani a 140 körüli szívritmust.

 

A cipő egyértelműen és teljesen más élménnyel szolgált mint a majd 1000 km-t megélt Saucony Jazz 13. Annál jóval puhább volt, semmi hangja, csak a talp teljesen friss gumija sercegett a bicikliútra mosódott mikrokavicsokon. Nem tudtam …

Olvass tovább!

A Nike saga (Pegasus 30)

Loading

A Runner’s world

 

Szóval itt ez a Runner’s world magazin, amit már jól bekommentoltam a futóblogon, és azóta is tartom magam a véleményemhez. Ugyanakkor ez is egy tök jó hozzászólás volt, főleg mert igaz, és bántott is utólag, hogy én nem írtam meg ezt vonalat:

 

Zöld_Dani 2014.05.21. 13:37:23
Én csak a német verziót láttam, az olyan futóknak készült Reader’s Digest volt.
Aminek megvan a fontos szerepe, – kb olyan, mint ennek a blognak. A legtöbb futó szívesen veszi, ha ilyen könnyed, szórakoztató, hasznosnak tűnő vagy néha tényleg hasznos “kis színesekkel” ápolhatja identitását, motívációját.
Ez nem is olyan kevés.
Mert


Olvass tovább!

5 km

Loading

Tegnap két dolog történt velem: magamhoz képest egy egészen jó, és kiegyensúlyozott 5 km-t futottam magamhoz képest, valamint neten beleszerettem a Nike(!!!) Pegasusba.

Az 5 km-rel az van, ami általában lenni szokott. Hosszú hanyatlás után, azért csak el szoktam kezdeni fejlődni, majd háromnegyed hónapra különböző okoknál fogva nem megyek futni – a különböző okok általában a térdem szokott lenni -, és mikor újra visszatérek az utcára, akkor kicsit szarabbul megy minden, mint az előző visszatérésem elején.

Múlt héten nem tudom, milyen indíttatásból (de igen: lusta voltam messzebb menni, kifelé futni) a Bikás park felé futottam, és ott be is álltam …

Olvass tovább!

Spuri Mordorba

Loading

photo-guy-mordor.jpgElőször az jut eszembe,hogy biztos szívás Budapest nem elérhető közelségében futni, de aztán meg eszembe jut, hogy Budapesten meg sokszor szívás nem szmogos terület elérhető közelsége nélkül futni. Szóval egál. A klasszikus blogiskola tanítása szerint itt most meg kellene kérdeznem az olvasótáboromat, hogy szerintetek hol jobb futóként élni, Budapesten, vagy a fővároson kívül, de mivel lófasz nem olvas (remélem csak egyelőre, mert az vállalhatatlan lenne,ha így maradna) így inkább leírom, honnan jött ez az egész, főleg, mert így azt is elmesélhetem, hogy mekkora nyomozó vagyok.

Na, ez az egész Budapest-Nembudapest téma a Spurinál kezdődött. Olvassátok el. Én, mint neten …

Olvass tovább!