Két óra alatt

 40 ,  1 

– Mennyi időre mész?

18 kilométer hátrányt mutatott hétfőre a Smashrun, amit a főnököm búcsúvacsorájának és a szombaton rögtön a pénteki elhajlásra ráforduló legénybúcsúnak köszönhettem. A társas, hétvégi szocializáció minden földi bajok okozója, ezzel évek óta tisztában vagyok, de ha egyszer cigivel a szádban nősz fel egy büdös nagy lakótelep közepén, irgalmatlanul sok időd elmegy arra, hogy megszabadulj minden ehhez köthető szartól, hacsak nem vagy akkora zseni, hogy egy adott pillanatban kivándorolj Új-Zélandra birkákat legeltetni. Oké, az is megteszi, ha ráeszmélsz az életedre. Az új-zélandi repülőjegy kiábrándítóan sokba kerül.

– Két óra kb.

Soha nem kilométert mondok. Nehéz valakit megtanítani futásidőt számolni, aki nincs benne ebben az utazásban, különösen az én időmet. Az énidőmet. Ha értitek.

Általában kilométert futok, nem időt, ami alapvetően.. bár fingom nincs, hogy rossz, vagy jó. Az biztos, hogy nem valami felépített koncepció.

Lassan viszont megtanultam, hogy hosszabb időt mondjak annál, amit amúgy mondanék, mert amikor egy órát mondok, az nekem 10 kmt jelent, és nem mintha nem tudnám most már ezt bármikor megfutni ennyi idő után, ez mégiscsak az énidőm. Nem egyszerűen csak a nettó-bruttóról dumálok, mint mittudomén, ahogy szex sem csak szex, legfeljebb kívülről. És pont ez baj vele.

Könnyű voltam. Ez mindig csak lent derül ki, az első pár méter alatt. Persze, hogy könnyű voltam három nap után, mondanám, hogy úgy, mint Ali lepkéje, de lehet bármilyen híres ez a mottója, semmi közöm hozzá. Egyszerűen könnyű voltam, bármit is csináltam hétvégén, a lábaim közben pihentek, odabent pedig torlódott mindaz, ami újra és újra kihajt, amitől futásról álmodunk, ha egy ideig nem tudunk menni, legyen bármi is az eredő. Menni akartam.

 

unnamed.jpg

 

Sokkal hidegebb volt, mint amit az otthoni, kinti hőmérő mutatott. Ahogy ritkult a város, úgy kúszott rá a Szerémire, Budafokira a Duna hidege, majd a Rózsavölgyre is ráborult a domboldalra felmászni nem tudó köd. Fénypamacsokkal tapogatóztak a hazafele tartó autók, a semmiből riadtan zakatolt el mellettem a falon túli, elővárosi vonat. Aztán csak az én ritmusom maradt. Akaratlanul és szerencsére pont jól öltöztem, és zenét is vittem. Mielőtt elindultam azt hittem nehéz kör lesz, letudni vágyott kötelező, óralesős százmétereket számlálós, de könnyű lettem, húzott be a köd magamba, önmagam távolságába, az óvatos, tudom, hogy tudom öt ötvenesekről zenével kapcsoltam fel valahova öt harmincakárhányakra. Most ez kellett, nem tartogatott semmiféle meglepetést az este, aznap csak a menés volt. A zene elmosta a többi visszajelzést, semmi szív, semmi pulzus, semmi táv felett érzett fejben elfogyás. Csak a menés.

A gyűlöletesen csak flownak nevezett önmegbeszéléses önutazással az a baj, hogy kb addig fasza, ameddig kitart a futás Maslow piramisa, aminek nálam persze ő trónol a tetején, őt eteti minden szénhidrát, zsír, laktátküszöb, meg a futás összes kémiája, és marha nagy bajba kerül egyből, amikor elfogy az üzemanyag alulról, ha nem pumpál semmit a test.

Tudtam, hogy nem tizennyolc lesz, úgy futottam tovább nyolc után (igen, ez az énmatek), mintha soha nem akarna véget érni az út, előbukkantak, majd eltűntek a Nagytétényi neon kútlogói, ugyanígy a McDonalds aranyhídja, elhalkult mellettem a Campona zsongása. Félmaraton, csak három kilométert kérek még. Énidő.

12-nél fogytam el. Megálltam. Megettem az egyetlen, magammal hozott müzliszeletet. Ideje volt elgondolkodni azon, hogy fogok hazajutni. Két órán belül. Az egésznek semmi más értelme nem lenne máshogy. Két órán belül, ha már idáig így eljöttél, hülye módjára. A flow még nem volt hajlandó lemászni a trónról, ez az uralkodók sajátossága, nevezzék őket bárhogyan is, szóljon bármennyi időre is a jogosítványuk. Az a minimum, hogy nem értenek az első szóból.

És mint a kamaszkorom óta elengedni nem tudott filmben, a Pulp éppen ott tartott, hogy

Come on and kill me, baby
While you smile like a friend
Oh, and I’ll come running

JUST TO DO IT AGAIN

Ethan Hawke trikóban, kopott farmerben, mezítláb kirohan a korábban órákig rajzolt, kilencvenes évekszerűen anorexiás Gwyneth Paltrow után a new yorki utcákra, Petinek pedig libabőrös lesz gerince is, és JUST TO DO IT

AGAIN.

Tizenhétnél vattát köpök, nem segít a köd, szomjas, nagyon szomjas, és éhes, nagyon éhes vagyok, és már előtte egy kilométernél is csak az tartott életben, hogy már csak öt van vissza, de ahogy fogy úgy lesz egyre több, a flow már rég eltűnt, nincs semmiféle piramis, egyedül csak a küzdelem maradt, visszakerültem már rég a hatvan, vagy még több másodpercig tartó percek világába, a meseuralkodó egy pillanat alatt meghal ebben az univerzumban, de jó stratéga módjára mégiscsak idejekorán elmenekült, tudja, hogy eljön újra az ő ideje.

Valahol a vége fele szerencsére véget ér a játéklista is, már idegesít a zene, és amúgy is teljes zsibbadásba kell kapcsolnom, mert igazából végig billegett a két óra, és az utolsó kettőnél jövök rá, hogy egyáltalán még valóban meglehet, nem csak szeretném.

Ethan Hawke fele ennyit nem rohant Gwyneth után, pedig állandóan otthagyta a csaj. Persze ez nem igaz, ha összeszámolom irgalmatlanul hosszú éveket VÁRT, mire megjött a lánynak az esze, de mit csinálsz, koncentrálj, koncentrálj, az isten verje meg. Visszaszedem a másodperceket, huszonegy után csak az órámat nézem, az utcát nem kell, azt ismerem, de meg kell lennie két órán belül, harmincnyolc, harminckilenc, negyven… és végre vált.

21,1 1:59:46.

Utcán vagyok, nem versenyen. Két óra alatt vagyok. Úristen, utcán vagyok.

Beütöm a kódot, elmegyek a kukák kisháza mellett. 2014 február 16-án oda tettem le a fél liter ásványvízemet, amikor életemben először, 2:26:45 alatt lefutottam a huszonegyet.

Akkor legalább volt annyi eszem, hogy legyen nálam víz.

 

ket_ora_alatt.JPG

 

img_1541.jpg

8 hozzászólás “Két óra alatt” bejegyzéshez

  1. két óra alatt tolt félmaraton edzésre: hivatalosan is szintet léptél hosszútávfutóként! 🙂

    hétfőnként mikor futsz?

  2. “de jó volt olvasni, köszi.2: 04 az enyém, de majd meg lesz nekem is! Megyek vissza dolgozni 🙁 .

  3. @rrroka: ÚÚJ, de jó!! Ilyeneket hallani! 🙂

    Hétfőnként csak akkor, ha vasárnap még részegen kelek fel 🙂

    @Amegy: én köszi. Marhára szurkolok, ezerszáz, hogy ott van a sarkon már az a pár perc. A meló például tuti segít 😛

  4. Gratulálok! Erre a sub2h félmaraton edzésre úgy látszik, h futótársadalmilag rá vagyunk gyógyulva, nekem is hasonlóan fontos élmény volt nyár végén az első.

    Csodálom, h te mersz városban fülhallgatóval futni, sztm tök veszélyes.

    De a legveszélyesebb, hogy még mindig olyan hideg van, és nem tudja az ember időnként kintfelejteni magát, csak úgy pulzusmérő, óra, mobil nélkül. Már megőrülök a szinte percre beosztott, megtervezett frissítésű, autóban termoszból meleg teázós hidegben futástól.

  5. @rezisztens: Köszönöm! Ez pontosan í]y van, mondtam is már korábban, hogy nyilván azt szívjuk fel. amit magunk körül látunk, legyen az sub 2 óra/félmaraton, vagy ultramánia. És neked is gratula!

    Nagyon kevés alkalommal dugom be magam és nagyon-nagyon sokáig filóztam, hogy milyen fülest vegyek. Sokáig akartam sportos agybedugósat, mert amúgy csak a sima, polgári agybedugós fülhallgató marad meg a fülemben. De drága is volt, amit kinéztem, és igen, annyiszor és annyian elmondták, hogy ez veszélyes, hogy nem tudtam figyelmen kívül hagyni és úgy döntöttem nem leszek hülye. Ilyet vettem, ami direkt futásra (is) van kitalálva, beengedi a külső zajokat:

    http://www.fejhallgatoplaza.hu/yurbuds-focus-200-sport-fulhallgato-fekete?keyword=sport

    Nagyon elégedett vagyok vele, pedig féltem ettől is, sokan kényelmetlennek írják le. Nekem tökéletes. Iphone-nal egyébként még túl halk is lett, hegeszteni kell egy kicsit a zene app beállításán, mielőtt zenével megyek futni.

    Olyan hideg van, hogy erőltetnem kell, hogy lassan fussak 🙂 Annyira fázom, és annyira nem komfortos bandukolni, hogy mindig felgyorsulok.

  6. @téglánakgyors: hehe, a végén én is szoktam, az utolsó 1-2 km-en “hideggyorsulni”, közben megy a “miértvanilyenkurvahideg, a picsába az egésszel, nemvagyoknormális, nincs még egy ilyen idióta, aki éjszaka kijár ide a nagy semmibe” mantra… viszont mindig ezek a leggyorsabb kilik! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük