A talpi bőnye, meg a Podiart, meg én

Loading

Valamikor a múlt héten megjött a Podiart talpbetét. Döbbenetes élmény volt, hogy amint betettem a cipőmbe, és belebújtam, azonnal hatott. Ugyanis abban pillanatban elfelejtetem az eredeti bajomat, mert egyből mindenhol máshol fájt. A tényekkel nem lehet vitatkozni, a dolog tényleg működik.

Úgy, és ott raktak bele púpokat, ahogy szerintem földi halandó lába önként nem áll.

Fokozatos hozzászoktatást javasoltak, ezért első nap végig alattam volt, és futáshoz is beraktam. Igazából csak a hatodik, az utolsó kilométer elejétől mondtam azt, hogy na ebből most elég, mert tényleg gecire fáj. Nem is a teljesen indokalatlan helyeken beépített göcsörtök fájtak elviselhetetlneül, hanem inkább arról volt szó, hogy a vastag betét minden lépésnél odapasszírozta a zoknit a tényleg érzékeny, talpközépi lágyrészhez, aminek nem tudom, mi a neve.  Az állandó odaragadás, elválás kezdte szétszedni a bőrömet.

A talpbetétet azóta csak civilcipőben hordom, de egész nap, igaz, fele nap csak ülök, így könnyű.

Egyébként ez a kényszerített pozicíó tényleg tehermentesíti a sarkam, valóban érzem, hogy sokkal kevésbé fáj a sarokcsontom alatt. 

Ha orvosnál rendeztem volna az ügyet, most nagy eséllyel diclofenacot is szednék, amit vény nélkül viszont nem kapok meg, kiváncsi vagyok nélküle meddig és mennyi idő alatt jutok.

 

2 hozzászólás “A talpi bőnye, meg a Podiart, meg én” bejegyzéshez

  1. Szerintem ha valaki betétet szeretne hordani,annak a láb méretét ,csontok elhelyezését mindenkor figyelemben kellene tartani.Ezt meg vizsgálattal lehet pontosan látni,érezni.Előre gyártott betét ,nem mindenkinek javasolt ,és nem mindenkinek kellemes. A csontok ,meg változtatását már fiatal korban kell meg kezdeni,amikor még alakítható a betétekkel.

  2. @édes élet: nem tudom, mennyire konkrét a kommented, ez mindenesetre számítógépes lábvizsgálatos betét. Legalább ennyi, ha már a fiatal kort cseszhetem 🙂

    Igaz, édesanyám bőszen hordott engem annak idején MÁV Rendelőbe, hogy legyen nekem lúdtalpbetétem, amit aztán hordtam is vagy két napig…

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.