Szerző: téglánakgyors

Mintha hirtelen tíz évet lapoztunk volna bölcsességben. Semmi, de úgy komplett egészében egyáltalán semmi nem úgy sikerült a bécsi hétvégén, ahogy azt megálmodtuk, de egy gramm súly nem húzza mégsem a lelkemet. Mintha hirtelen tíz évet öregedtem volna, kristálytisztán látom, hogy mit sem számít, és egészen megengedőn eresztem el az eredményeket, a sajátot is, a közöseket is. Együtt voltunk két napot és nagyon jó volt.

Szombaton eleve későn keltünk, mert végre ájultan aludtunk, hogy Krumplit már pénteken levittük Anna szüleihez. Elment a fél nap, mire megérkeztünk Bécsbe. Otthon hagytuk a beváltott eurót (Anna hagyta otthon, ő váltotta, és nála is … Olvass tovább!

Tulajdonképpen menetrendszerűen történt, akár tudhattam is volna előre, de idén reménykedtem, olyan szépen megúsztam egészen decemberig. A mindennapok átvették az irányítást, húztam, toltam, módosítottam a futásokat az edzéstervben  – és ugyan, amit leadtam, jó volt – de ez mindig rossz előjel. Ha összecsapnak a hullámok, ha összejön minden, annak előbb-utóbb kiesés a vége.

Tavaly ősszel nagyjából két hónapon keresztül voltam valamilyen szinten (inkább erősebben) megfázva. Krumpli gyűjtött, hazahozott, és lelkesen megosztott mindent, amit talált. Idén ő is, és én is sokkal keményebbek voltunk (csak leveleket és ágakat hozott haza, de azt nagyüzemben) de örökké nem lehet ezt húzni. A sokadszori … Olvass tovább!

Nem tudom már, hol olvastam, angolul talán, azt elemezte az írás, hogy lesz meg a maraton két órán belül. Egy falkát vizionált, fiatal emberekből álló falkát, persze hűvös időt, és egy kicsit eljátszott a kérdéssel, hogy vajon miből fog állni az a folyamat, amelynek a végén ki lesz választva A Vezér, aki megpróbálhatja a csapatból a két óra alatti maratont.

Igazából pont így történt, és mégsem.

Haragudtam az Ineos miatt, mert szerintem számít, hogy milyen cég mosdatja ki magát egy ilyen rekord elérésével, de emlékszem, ennek ellenére azon morfondíroztam, hogy csak ki kellene menni, ha egyszer tőlem mindössze három órányira … Olvass tovább!

Vajon tényleg minden úgy történt, ahogy annak lenni kellett? Vagy csak ezzel egyszerűen könnyebbé tesszük magunknak az elfogadást afelett, amin már úgy sem tudunk változtatni? Kényszerű, és könnyű felmentés.

Óriási közhelyek előtt malmozzuk el a legtöbb időt, ez is az, de ahogy ott állok fent, messze a tó felett, az Ingóköveknél, abban a hatalmas, zümmögő csendben, mindentől és mindekitől távol, mégis olyan közel a városhoz, amelyhez néha-néha közelítve még negyvenhárom évesen is nagyobb bennem a gyomorideg, mint a nosztalgia, nem tudok nem engedni a mi-lett-volna-ha csábításának.

Egy lassan középkorú ember belátásait, frusztációját kérem számon egy tizen-huszonéves, önző, sérült, kapálodzó srácon, … Olvass tovább!

Először voltam úgy, hogy futottam. És bár a hajnali futás valahol Szemestől Zamárdiig a lehető legtompább, valamiféleképpen fülbedugulós,  önmagamba záródós, át nem látható volt, örökké hálás leszek érte, mert három év végtelenné váló szarakodásnak vetett véget – írom ezt úgy, hogy már milliószor megfogadtam, hogy futásidőjárásjelentést csak feltételes módban írok. De háthahátha talántalán véget ér ez a végtelen sehova nem tartás.

A legdomborúbb, a legmaradandóbb benyomás az a tíz-tizenegynéhány óra lesz ebből a 2022-es UB-ből, amit egyedül, körülöttem valami akkora csenddel töltöttem el a fonyódligeti váltópont környékén, egy közeli panzióban állomásozva, az indulásomra várva, hogy szinte sípolt a fülem a … Olvass tovább!