Az a kurva bizonytalanság: pulzuskontroll, meg az edzők

Loading

Önmagától a futástól én egy kurva kilót nem fogytam. Leadtam ugyan kilenc kilót, amiből kettő-három – anyám közelében, másnaposan, depressziósan négy –  állandóan visszajön, de ahhoz kellett pár hónap kínszenvedéses, fogösszeszorításos, reggelirekenyeretnemevés, nemvacsorálás is.

Eleinte lassan, majd egy-két alkalommal gyorsabban is futottam, van egy 28 perces 5 km-em, azt kb ennyi.

Majd jött a pulzuskontroll, hogy az milyen jó lesz. Mintha kezdett is volna javulni a tempó-szívverés kutyamacskája, de a térdem miatt jött egy nagyobb kihagyás, aztán azóta ott tartok, hogy lassú is lettem, és a pulzusom is kurva magas. Szevasz.

Szóval én a futástól egy szikrányit nem fejlődtem, az egyedül az tartja össze az egészet, hogy a kezdeti 2,5, majd 5 km-ek után mára bizonyíthatóan le tudok futni 16-ot.

Van ez a Lőrincz Olivér, aki DK-t is edzi, és bármi egyebet inkább nem is írok róla (ultrázik a hegyekben és Suuntoja van!!!!), mert elég nagy név, én meg semmit nem tudok róla igazán. A lényeg, hogy van ez az oldala, ahol just for fun válaszol minden elveszett, és ijesztően amatőr ember kérdésére, főleg, ha azok mások számára is hasznos lehet. Tehát komplett, személyre szabott edzéstervet biztos nem fog ingyen csinálni, ezért pedig igen nagy kár. A lényegben a lényeg, hogy egyszer ezt válaszolta, és ez nekem nagyon betalált, azóta pl szarok bele az egészbe, és némára állítottam az amúgy folyton rám pittyegő pulzusos órámat.

“Kérdés:
Úgy érzem nekem nem való a pulzusmérés. Mióta használom, csak lassultam, régen tudtam futni 5.10 ezreket, most 5.40 ért is küzdök. Most úgy érzem inkább leteszem és nyomom ahogy régen csináltam. Miért lehet így?

Válasz:

Klasszikus eset. Egyrészt a pulzusmérőtől még senki nem lett gyorsabb. Ez egy eszköz ami segít abban, hogy a számunkra aktuálisan leginkább fejlesztő intenzitáson terheljük magunk. A kutya itt van elásva. Fölvesszük, mutat számokat, szörnyülködünk, lassabban kezdünk futni. Mi lehet a baj? Hazamegyünk, kiszámoljuk valamilyen magazinban vagy neten olvasott képlettel, hogy mennyit kéne mutasson, még jobban elszörnyedünk és már el is ment a kedvünk az egésztől, hisz amiket kaptunk értékek, az szinte séta. Mi lesz itt így?- kérdezzük magunktól. Aztán adunk neki még egy esélyt, hetente 2-3x kimegyünk egy órácskát totyogni és semmi nem változik még pár hónap után sem, sőt egyre vacakabb. – na ilyen egy gyakori eset a pulzusméréssel és már le is került a mellkasról be a szekrény mélyére.
Nem a pulzusméréstől kell várni a csodát, hanem összhangba kell hozni a szervezetünkkel, a csoda mi magunk vagyunk. Ehhez először is ismerni kell az egyénre jellemző zónákat és nem az általánosan használt képleteket használni. Az általános képletek a futók 50%-nál működnek, a többieknél nem megfelelő értékeket fog adni! Ezután a pillanatnyi edzettségi szintünknek és céljainknak megfelelő mennyiségű, minőségű és rendszerességű terhelést kellene adni. Ez nem minden edzésen ugyan olyan hosszú és magasságú pulzusértéket jelent. Ezek meghatározásához érdemes valaki tapasztalttal konzultálni, illetve szervezetünk reakcióit figyelni. Ez egy nagyon hosszú téma, nem mennék bele.
A lényeg, a fejlődésért optimálisan erős ingert kell adni (60-100% között), heti legalább (4-12 edzés) és megfelelő hosszban (30p-4 óra/alkalom) amellett, hogy az élet egyéb körülményei nem hátráltatják és a regeneráció elég a fejlődéshez. Ezek rendben összegyúrása még egy tapasztalt edzőnek is feladatot ad, aki most kezdte és tapasztalatlan atléta a pulzusmérésben, pláne könnyen mellé fog. A pulzusmérés nem a Szent grál, enélkül is vígan el lehet sportolni, de egy olyan segítő eszköz amit ha ismerünk csak ad, de ehhez meg kell ismernünk először is magunk, illetve az eszköz lehetőségeit.

Hogy konkrétan mit kellene tenni:
– elérni a heti legalább 4 edzést hétről hétre, hónapról hónapra
– ezen edzések hosszban érjék el az 1 óra környékét
– amennyiben a számolt zónák használatával még így sincs előrelépés a fejlődésben, meg lehet próbálni fokozatosan emelni az intenzitást. pl 65-70% ról 70-75% ra. Néhány hét így és közben monitorozni elindul e gyorsulás. (Ez a séma kezdőkre vonatkozik)
– ajánlom a zónákat megmérni és nem számolni (pályateszt, labor)”

 

Félig-meddig ide tartozik, a Dívány.hu gyűlölt cikke, ami nem is cikk. Ezeknek valami új kategóriát kellene kitalálni, mittudomén, webflekk (és ezt csak ilyen megvetően, a szád sarkából kikaffantani), vagy valami ilyesmit.

Rengeteg ember rengeteg különféle indíttatásból fut. Van, akinek szinte mindegy, hogy milyen mozgással teszi, ő csak teljesíteni akar. Ha jól érzi magát, akkor természetesen ezt el kell fogadni, de én mint futóedző nem tartom jónak azokat az edzéseket, amikor felesleges kilométerek sokaságával terheljük az izmokat, mert később ez mindenképp visszaüt” – mondja Szabó, szerinte ugyanis sokan nincsenek tisztában a szervezetük korlátaival, amiket viszont be kéne tartani.

“Néha ledöbbenek azokon a futókon, akik csak úgy kedvtelésből szoktak futni, és csak tömegversenyeken indulnak, hogy milyen óriási kilométereket teljesítenek. Ha viszont megvizsgáljuk a futás ritmusát, a belefektetett erőt és az ezzel eltöltött időt, akkor azt kell néha látnunk, hogy nem gazdaságosan edzenek. Rengeteg jó régi versenyző, edző van az ország különböző pontjain, akik biztos vagyok benne, hogy nagy segítséget tudnának adni.”

Na most azon kívül, minek kell nekem egyáltalán Díványt olvasnom, meg, hogy annak a webflekknek az arrogáns demotiváláson kívül nincs igazi témája, azon kívül egy dolog az, ami – mondanám, hogy felkúr, de itt többről, másról van szó – felkúr. Ugyanezt éreztem DK-nál is amúgy, amikor a Facebookon így indította az 1:44-es siófoki félmaratonját, hogy: “Vékonyabb vagy, mint én, de rosszabb eredményeid vannak? Ideje, hogy végiggondold.“:

“Senkit nem akarok megbántani, de az a véleményem, hogy sokan így vakon, műszerfal nélküli autót vezetnek. Ezt látom nap mint nap a versenyeken. Nyomják a gázt, aztán egyszer csak elfogy a benzin és akkor jön a csodálkozás, a szétesett mozgás, meg a sétálás. Belesétálni a kezdő, túlsúlyos futóknak nem ciki, de a versenyek utolsó kilométerein nem ők sétálnak, hanem vékony, kisportolt férfiak. Nézzétek az én második 10 kilométeremet és nézzétek meg az utolsó 3 kilométer adatait!

Olyan srácokat hagyok állva az utolsó kilométereken, akik ha okosan edzenének és megismernék a saját testüket és ennek ismeretében felépítenék a versenyüket, akkor esélyem sem lenne leelőzni őket. Úgy tolnának a tányér szélére, hogy csak pislognék és ennek így kellene történnie! Nincs ez így jól! Még mindig 93 kiló vagyok, ember meg nem mondaná, hogy nekem van 1:45-ös félmaratonom és nem nekik. 10-15 percet kellene rám verniük nevetve, de így vert seregként kullognak a cél felé.”

Nyilvánvalóan igazuk van, mind azt mondja, hogy keress edzőt, csináld tudatosan, tudományosan. És én minden egyes alkalommal felröffenek, mert én ahhoz a demagóg nagytöbbséghez tartozom, akiknek egyszerűen nincs erre pénze. Nem tudom, hogy DK-t mennyiért edzi Olivér, nem tudom, mennyi egy ilyen terheléses vizsgálat, vagy mi, ahol megtudom, hogy nekem, hol, melyik zsebemben van a laktátküszöböm, meg satöbbi. Kerestem is, meg nem is, de nem találtam. Ha nem jön szembe,  az eleve gyanús, és így utána menni meg nem fogok, mert ez nem az én terepem, szégyellem magam, mint az elsőkurvázó, nem tudom, mit kell kérdezni, mondani, hogyan kell csinálni. Utálom leégetni magam. És nem mintha, akár csak egy forintom is lenne bármire is, ami nem parizer, de én is csak olyan proli vagyok, hogy csak olyan fogászatra, étterembe megyek be, ahol pontosan tudom, hogy mi mennyibe kerül. Ár nélküli kirakatos üzletbe nem tesszük a lábunk.

Bizonytalanság. Ezt utálom a futásban. És mindeközben meg ezrek edzenek vakon és boldogan és eredményesen, csak én fosom itt mindig össze a bokám.

3 hozzászólás “Az a kurva bizonytalanság: pulzuskontroll, meg az edzők” bejegyzéshez

  1. Vakon kezdtem, igaz kicsiben. 3-5 kilométerekkel, és blogoltam… mert ha valaki elolvassa, talán vitatkozik, talán tanácsod ad… hasznomra válik.
    Nekem nagyon sokat az EdzésOnline közössége segített…
    Most meg írogatom a hülyeségeimet, hátha valakinek az válik hasznára, amit a saját bőrömön tapasztalok. 🙂

  2. Igen, én is rátaláltam. Naponta kiolvasom a futónetet, talán a túl sok, sokszor ellentmondásos, sok esetben nem rám szabott infó is baj tud lenni. De a blogokat, már csak simán a motiváció miatt is szeretem.

  3. Én is eljátszom néha a gondolattal, hogy kéne személyi edző, meg egyéni PK-zónák meg ilyenek, aztán rájövök, hogy egy egyszerű low-end amatőr futó vagyok és majomság lenne ennyire komolyan venni az egészet. Majd talán egyszer, ha már végképp nagyon frusztrált leszek a cammogástól.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.