Melegítő, hidegítő

 46 ,  1 

A folyamatossá váló ittfájottfájt igazából semennyire nem akarom elmesélni. Nem is érdekes, én is unom, és semmiféle értéktöbblet nincs benne. Vagy vége lesz, vagy nem, és valami komoly perspektívaváltás kell.

Az sokkal inkább téma lehet, hogy a még nettóban is igen szűkös futóidőbe, hogyan passzírozzák bele kisgyerekes szülők a bemelegítést, nyújtást, hengerezést? Vagyok olyan előítéletes, hogy kimondom: sehogyan, a legtöbben alapból sem csinálnak igazán ilyesmit, nemhogy gyerek mellett.

Én már a kocogásra sem merek gondolni  ezen járulékos és igen unalmas tevékenységek nélkül. Az internet, tapasztalat, és az eddigi, a futáshoz szegről-végre kapcsolódó tanultak ellenére is rémületesen fogalmatlanul csinálom ezeket a kötelező formagyakorlatokat. Sokszor még ezek ellenére is egy rémálom lesz az öt kilométeres csoszogás is. Vagy ha az nem, akkor viszont a pihenődidőkben fáj valami konstans módon, hol elviselhetően, hol jobban, de mindig jelezve.

Ugyan gondolni sem merek a sportra a szenthármas formáció nélkül, de ez nem jelenti azt, hogy ne cselekednék bármikor csukott szemmel.  Az étkező sarkában kialakíkott munkaállomásnál abbahagyott meló után ugyanis a nappaliban vár Krumpli, Anna. Játszás, másikat levegőhöz jutni hagyás, vacsoracsinálás, etetés, fürdetéshez készülés, altatás. Mehetnék futni este nyolc-kilenc után, de hangos is lenne a készülődés, és Krumpli sem az a gyerek, aki első csitításra végigszuszogja az éjszakát. Van, hogy éjfélig készenlétisek vagyunk.

Szóval munka után nem megyek futni, de ha mennék is, legfeljebb a nettó időt tudnám kiszorítani valahogy. Biztos, hogy nem tudnám rászámolni a bemelegítés, nyújtás, hengerezés bruttóját.

Napközben, ebédszünetben nagyobb esélyekkel indulok, de. Valószínűleg sokan ismerik az irodisták időzabáló népbetegségét, a folyamatos csúszást, a még egy bejövő chatet, a még egy kérdést, a még egy emailt, a még ezt, a még azt. Gyakran megesik, hogy addig csúszok, hogy  – már mindennel végezve –  a fürdőből rohanva, egy szál törölközőben érek oda az öt kilométeremből a következő megbeszélésre. Ilyenkor felbaszom a lábam a mellettem lévő székre, ez a nyújtás. És nem, nem kapcsolok kamerát.

A magam alá kapott lábakat, a billentyűverésre görbített hátat, kezet kurva nehéz széjjelszedni pár óra múlva, amikor esetleg eszembe jut játszásnak álcázni egy-egy lábnyújtást, ekkor már javarészt menthetetlen a dolog, bekötött a 43 éves beton.

Fáj is a térdín, nyom a segg alatti körteizom, vagy akármi más, húzodik combhajlító, futás közben abroncsban vannak a sípcsontok és a bokák.

Rájöttem, hogy csalni kell, mert ez így csak rosszabb és rosszabb lesz. Sokat gondolkoztam ezen, és ugyanakkor egy fogalmam sincs honnan érkezett impulzussal túrtam bele a éjjeliszekrény fiókjába, ahol a versenyekről származó repicuccok alusszák jobbára örök álmukat. Ami a kezembe akadt nem volt más, mint egy Star Balm márkájú recovery stift.

Kiválóan hűsített, és placebo vagy sem, nem tudom, de a térdínak és kevésbé ordítottak hajlításkor, csavarodáskor. Az isten tudja, hogy mi mehetett félre, talán mégis megváltozik a babakocsi tolásakor a lábmunka. (Jó, tehát mégis elmesélem.) Annyit  tudok, hogy jobban terhelődik a vádli, de ez nekem nem magyarázza meg egyértelműen az oldalsó térdinak szenvedését. Egyszer, még a kezdetekkor, 2014-ben volt egy egészen hasonló faszkodásom. Emlékszem minden egyes járdapatkára fellépéstől féltem, mert akkorát nyírtak rajtam a térdeim oldalai. A Váci úti Spuriban mondta a lábszakértő, hogy ez valószínűleg csak gyengeség, ezek a cuccok sokkal lassabban erődösnek, mint az izmok. Némileg fáj, ha kb tízezer kilométerrel arébb ugyanebben az utcában vagyok újra, de akkor legalább tudom, hogy nincs nagyobb baj. Akkor elmúlt.

A lényeg, hogy eléggé rácsúsztam ezekre a kenőcsökre, hetek alatt elhasználtam ezt a StarBalm stiftet, bemelegítésre meg a maradék Nicoflexszet. Nem kell szenvedni se a ráhangolódással, se a levezetéssel, megteszi helyettem mindezt a kapszaicin, meg minden más, búcsúzásra meg ott van a kámfor és a rozmaring. Vége a lelkiismeretfurdalásnak!

Az üres tubusok felett sokat nézelődtem, kiderült, hogy ez a Star Balm nem egy könnyen beszerezhető valami. Az sem segít rajtam, ha bemegyek a legközelebbi német drogériába, mert csak a Richtofitot kapni mindegyiknél. A Richtofit meg annyira ’80-as évek. Szerettem a Fabulont, meg Anya kék Nivea krémjét is, de hát mindegyiket meghaladta már a tudomány, anyum is a bádisopból kap karira sheavajas készletet, amit előtte nem kell tengerimalacok bőrén tesztelni. Miért a Richtofit lenne a nem meghaladott termék?

Sokat nézegettem a Dr. Kelen családját, de aztán jó fogyasztó lévén, meggyőztek a Meru Beszélő Arcai, meg még emlékeztem is, hogy Zsófi írt is valamit róluk.

Szóval jelen pillanatban Meruzok:

A recovery gél igen büdi, mert nem viccel, ha kámforról van szó, a Star Balm sokkal jobb illatú volt, abban szerintem nem rejtettek el egy teljes Nózi inhaláló kúpot. A Warm gél az olyan puhapöcsöknek való, mint én, ez a lájtosabb kence a termocsaládból, szerintem nem is paprikával dolgozik. A gél megnevezés mindkettő esetében a halmazállapotról szóló szégyentelen féligazság, mert olyan még nem volt, hogy ne zoknival kentem volna el az ujjaim közül a földre tottyant cseppeket. Ezt leszámítva rendben van mindkettő, teszik a dolgukat. Azt nem tudom, hogy ezeknek a kamu pöttyöknek, amik a képen is látszanak talán, van-e bármi szerepe a parasztvakításon túl, mindenesetre a mikroműanyagok korában nem szerencsés ilyesmivel operálni. (Tudom, hogy a mikroműanyagoktól ezek sokkal nagyobbak, maximum makroműanyagok lehetnek, de hát ilyen a buta, emberi képzelet.)

Próbáltam utánuk nézni, hogy kinek a fia ez a Meru? Külföldi cégre tippeltem volna, hazai képviselettel, de a valóság ennél sokkal prózaibb, viszont elég sok kérdést vet fel: A Meru sportkréme anyja a Perfect Nails, “a megbízható műkörös termékek márkája”.

Főleg Simonyi Balázs híradásai alapján vélek tudni arról, hogy a körmök és futás nincsenek híresen jó viszonyban egymással, de Dani UB kísérései sem cáfoltak rá erre a kapcsolatra.

Nem tudom, hogy a célközönség hogy áll ezzel, vajon hol lehet a műkörmök és a futás közös halmaza, és főképp: ki és mi lehet benne?

Egyéb kérdéseim a következők – immár nem a Meruról, hanem úgy a témáról általában:

Van-e értelme ilyeneket használni? Használnak-e, ha használjuk ezeket?

Jogosan nyugtatom-e a lelkiismeretemet ezekkel a kencékkel, vagy a bemelegítést, nyújtás, hengerezés szenthármasát semmi nem pótolhatja?

Melyik a legjobb hidegítő és melegítő krém a piacon, és miért?

Egy sikertelen futóblogger a kérdések elé biggyesztette volna költői jelzőt biztos lévén abban, hogy egy szem választ nem fog kapni, de ez velem nem fordulhat elő. Lavinára számítok.

2 hozzászólás “Melegítő, hidegítő” bejegyzéshez

  1. Csak hogy legyen kommentek ;): biztosan használnak valamit és biztosan nem váltják ki a fenn említetteket. Mondom ezt full laikusként, szóval kezeld is úgy. 🙂

    Az időhiányra én azt találtam ki, hogy megyek hajnalban, mikor a család még alszik. Nyáron kifejezetten ajánlott. Így, hogy otthonról dolgozol és nagytesó híján nem kell azt sehova vinni, még nem is feltétlenül kell olyan nagyon korán kelni.

    1. A legmegbízhatóbb vidéki munkatárs :))
      A Hosszútáv blog FB oldalát használom lélegeztetőgépként, ott is írtam, hogy ez alapvetően persze time management, akaraterő, otthoni status quo kérdése.
      Amiről te írsz, az akaraterő.
      Este biztos nem tudnék elmenni fektetés után, mert a zuhanyra ezer százalék, hogy felébredne Krumpli.
      Reggel esetleg tudnám úgy időzíteni esti előkészülettel, hogy kb úgy érjek haza, hogy akkor ébred. De ezt a reggeli futást, eleve a korai ébredést minimum azóta gyűröm, hogy elkezdtem mozogni. De nem, és nem, és nem, és nem megy. Minden egyes sejtem tiltakozik ellene. A kelés még hagyján, de hogy kimenjek mozogni, amikor eleve deficitem van alvásban…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük