Na, gyorsan elmondom, mi van velem, aztán ugorhatunk tovább a háborúzni.
Minden Egyes Futásomat Gyűlölöm. Gyűlölök bennük lenni, gyűlölök melegben szenvedni, gyűlölök frusztrációt halmozni, zokogni tudnék egy kétperces sikerélményért, vagy legalább azért, hogy azt érezzem egyszer, hogy úgy kábé minden oké. Amikor az első három szökkenésből tudod, hogy ma jól fog menni. Amikor nem téma 10 kilométer, az az abszolút alap.
Nem megy jól, miből is, miért is menne, megfulladok a harminc fokos légtonnák alatt, befeszülök a szabad félórák kergetésétől, lelkileg lebomlok egy tíz kilométer elképzelésétől, 120%-on vagyok negatív gondolatokkal, amik már legyűrnek az első kilométeren.
És mégis. Alig várom, hogy újra menjek, nettó órákat töltök el annak kalkulásával, hogy mikor fogok tudni újra futni és mindig, kivétel nélkül felülálmodom a belőhető távot. És ez nem annak a jele, hogy ne ismerném magam, ne lennék tisztában a körülményeimmel. Ez az álmodozás nem zavar, nekem azt jelenti, hogy motivált vagyok. Akarom ezt még. És ez jó, leginkább ugyanis attól félek, hogy meghal bennem a futó, és győzni fog ez a kibaszott, trehány, trikóban böfögős, kanapészörfös, soha többet fel nem kelő énem. De nem, itt örzöm, itt szunnyad bennem, vár, és csak vár, bármeddig vár a 1:54-es félmaratonos, 53 kilométeres brutálultrás vadállat, hogy eljöjjön újra az ő ideje.
Simogatom a buksiját, mindketten tudjuk, hogy egyszer majd leoldom a pórázt.
—
Szóval háború. Nem vagyok egy nagy szavazásra, kommentelésre buzdító oldaltulajdonos, egyszer kérdeztem meg bátortalanul, hogy mit gondol a nép, és szerintem egy kurva komment nem érkezett vissza arra a posztra, szóval ilyet többet nem csinálok. A Hosszútáv közösségi oldalán legutóbb most két közvéleményszondáztatást is eleresztett Rókakoma, és tökre értéktöbbletet adó tartalmak születettek. Véleményem szerint ez a csoport a Facebook még utolsó, érintetlen turistaparadicsoma. De komolyan, nem a viszontreklám miatt: zéró agresszivitás, maximum néhány tőmondat. Irigy voltam a témákra is, a közönségsikerre is, és még inkább bevéstem magamnak, hogy Petikém, a felütést így kell csinálni és te tipikusan kurvára nem ilyen vagy. Szóval nem kérdezem meg, mit gondoltok. Szokás szerint csak leírom, hogy bennem mi ment végig.
Amikor ma reggel megláttam ezt a képet, akkor konkrétam megállt bennem az ütő. Hát bazmeg, ezt nem hiszem el.
Persze, láttam, hogy vannak Wizz Air felkészítő futások, hogy készül valami NAGY, de nem raktam össze képet, mert jelen pillanatban nekem teljesen más a valóságom.
Próbáljuk életben tartani a három hónapos gyereket, akit Anna ennek a kibaszott covidőrületnek a kellős közepén hozott világra. Semmi másról nem szóltak a heteink, csak a félelemről. Szülhet-e a választott kórházban, a választott szülésznő-orvos párosnál, vagy a Szent Lászlóban kötünk ki? Vissza tudok-e jönni Németországból, fertőzött lettem-e, elég-e a két hét karantén, ott tudok-e lenni szüléskor, merjek-e menni bevásárolni, mikor merjük bemutatni őt a nagyszülőknek? Minden egyes nap ilyen kibaszott mérlegelésekkel, félelmekkel telt. Nekünk ez a valóság, ezek a mindennapjaink, az után, hogy három és fél évet küzdöttünk teljes vakságban azért, hogy egyáltalán legyen gyerekünk. Én innen nézem a világot.
És baromira elszorult a szívem, amikor megláttam ezt a képet.
Nem tudom, mi a véleményem a többen halnak meg éhezésben/influenzában mint koronában témekörről, nem megyek bele a fertőzött/beteg/Magyarország lélekszáma matekolásba, egyszer felejtettem el az Aldiban felvenni a maszkot, a pénztánál jöttem rá és kurvára szégyelltem magam.
Tökre megértem, hogy mindenki piszok módon megy a pénze után, és pontosan tudom, hogy enyém jelenleg a világ legkényelmesebb és legbiztosabb állása, mert majdnem száz százalékban el tudom végezni a munkám itthonról és egy olyan multinak dolgozom, ahol a lóvéra mindig van pénz, ha arról van szó. Márpedig arról van szó. Kellünk.
Pontosan tudom, hogy mennyire, de kurvára nagyon kellettek a nyári covid-lyukban megrendezett versenyek a szervezőknek, gondolom, hogy mennyire kell ez a bevétel a BSI-nek, és azt is sejtem, hogy nem tegnap kezdték el beindítani a gőzhengert. Nem tudom, hogy én, Kocsis Árpád helyében, látván a második hullámról a híreket, azt mondtam-e volna az utolsó pillanatban, hogy gyerekek basszátok meg, én nem rizikózok tízezer emberrel, nem érdekel a PR-kataszrófa, nem érdekel a csőd, sem az, hogy ki kell rúgnom iksz alkamazottat, bezárnom három boltot, én lefújom a versenyt.
Nem ezt látjuk ugyanis odafent sem. A varázslatosan szeptember egyre datált, minden Horvátországból visszaérkezőt megvárt második hullám miatt most senki kutyámfasza nem fogja beállítani a gazdaságot, mert annak picsakeserves vége lenne. Pincéréletekben és újraválasztásban is.
És attól, hogy én tíz kilométertől is összeszarom magam gondolatban, tudom, hogy hány sokezren várták, hogy legyenek végre versenyek, hogy legyen hol kiadni mindazt, amire készültek, amiről lemondtak, ahonnan nem kapták vissza a teljes összeget a befizetett nevezés után, és egyáltalán, hogy legyen egy kis normalitás, hogy végre úgy tehessünk egy, másfél, két órán keresztül, mintha minden végre egy kicsit rendben lenne.
És látom, hogy Gusztos Peti tíz kilométeres pb-re kísérte Osbáth Tibit
Látom, hogy Simonyi Balázs végre fel tudta húzni a háundemmes cicagatyát
Látom, hogy Haanchee oldalról szurkolt a gyerekekkel.
Elolvasom, hogy A BSI milyen megelőző intézkedéseket tett a COVID miatt:
a rajtszámodat csak egy kitöltött egészségügyi nyilatkozat leadása után veheted át (töltsd le, hozd magaddal a helyszínre!) a rajt- és váltózónákba csak maszkban léphetsz be, a rajtig magadon kell tartanod a versenyközpontba csak maszkban léphetsz be testhőmérséklet-mérés a rajtszámátvétel előtt rajtolás párszáz fős csoportokban befutóérmedet a kezedbe kapod, nem a nyakadba nincs zuhanyzási lehetőség a helyszínen célba érés után mielőbb hagyd el a helyszínt kézfertőtlenítés, távolságtartás
Én még augusztusban beneveztem, fene hitte, hogy ilyen hamar és ennyire elkezd megint emelkedni a fertőzöttek száma. A 2020as évben – részben a maratoni felkészülés miatt – tök sokat futottam, úgy voltam vele, ha már maraton nem lesz, legalább egy félmaratoni rekord döntéssel arassam le a munka gyümölcsét.
De látva az esetszámok emelkedését, múlt héten visszaléptem. Egyrészt nekem is van otthon kisgyerek meg terhes feleség, de elsősorban azért döntöttem így, mert most rendkívül helytelennek tartom egy ekkora tömegrendezvény megtartását. Tehát ha se kutyám, se macskám, jó eséllyel akkor is visszamondtam volna. Meg ebbe a kurva melegben valószínűleg az ECS se jött volna össze. 🙂
ECS- megint tanultam valamit, valahogy ízesebben hangzik, mint a PB 🙂
Nekem a maraton szimuláció, amit Velencén nyomtam (4:06 talán) az elbukott Budapest Maraton után, nagyon bejött. Megtettünk mindent, hogy igazinak hasson, az is volt – hitelesnek éreztem belül is, érzelmileg is elfogadtam versenyeredménynek. Csak ajánlani tudok egy hasonlót.
Ha olyanok lennének a körülmények ( gyerek, beteg lakótárs,..) a verseny közelébe se mennék és valószínűleg én is jobban félnék.
A szüleimet féltem, így ha majd parább lesz, akkor őket nem fogom sehova engedi és újra mi fogunk bevásárolni nekik.
De jelenleg az egyetlen dolog, ami életbe tart, hogy legalább elmegyek futni a Vadlánra ha megtartják, és emberek közt vagyok és embernek érezhetem magam. Valamiért jobban félek, hogy bárhol máshol kapom el, mint egy futóvesenyen. Tőlem akár el is kaphatom, kb jelenleg minden mindegy lelkiállapotban vagyok.
Itthonról dolgozom március óta. Na azon jobban kiakadnék, ha dolgozni kellene bejárni, de a versenyen indulás nem kötelező.
@DSLgirl: Pont azt mondtam, hogy még talán egy UB-t is le lehetne vezényelni úgy – amíg lehet, és nem romlik még jobban a helyzet -, hogy az legalább ránézésre oké legyen, és ne álljon fel a hátamon a szőr, mint amikor a félmaratonos képet megláttam. Még jobban szétszedni az indulásokat, visszahozni a két őszi időpontot, saját frissítést erőltetni, stb.
Az igényt teljes mértékben megértem – tavasz óta az a projektem, hogy adjak itthon a feleségemnek egy kis normalitást, hogy ki tudjon mozdulni, járni egy-két órát lakáson kívül.
Egyszerűen csak azt mondom, hogy amennyiben kiszolgálom azokat az embereket, akik versenyezni akarnak, akkor onnantól nekem bitang nagy felelősségem van. És ennek – úgy érzem – nem lehet megfelelni egy ekkora tömegrendezvényen.
@téglánakgyors: tavasszal nagyon bennem volt, hogy lefutom parasztba, a tracket is megrajzoltam (akit érdekel, a Duna mellett futva egy M0 híd-Rákóczi híd kör kb. 42 km), tesómat is felkértem a bringás kísérő hálátlan szerepére, aztán végül elengedtem. Most félve vágnék neki, az elmúlt hónapokban talán 2-3szor futottam 20-22 km felett, akkor is terepen. Ja meg egy 7 órás starttal is jó eséllyel dögmelegben zajlana a 2. fele.
@DSLgirl: én egy jellemzően pár száz fős terepversenyt és egy több ezres BSI-t nem vennék egy kalap alá.
@videkiman: lefutom parasztba – ezt a kifejezést kerestem 😀 Na, az viszont biztos, hogy egy kurva hidat nem raktam volna bele egy privát marcsiba, ha már nem kell a hivatalosban megfutnom egyet se 😀
ideertem. fílglükk! 😬
@EaudeCologne: Wilkommen! Semmi baj, vidéken a postás viszi még az internetet, tudom, hogy ez ilyen.