Első születésnap futással

Loading

Ez ilyen muszájdolog, és ha például a szilveszteri virslitől indulunk ki, akkor azt is egyből láthatjuk, hogy egyértelműen a jobbik fajta. Lehet persze ezt is idegesítően túlhúzni, mint ahogy a haverom tette, aki éppen 33 km-t futott le a 33-ik születésnapján, de ő ilyen, mint ahogy sokan ilyenek. Én hálistennek visszafogott és jólesően cinikus személyiség vagyok, aki soha nem esne abba a hibába, hogy túl komolyan vegye önmagát. Nem mellesleg nem tudnék 35 km-t futni. Eleve mekkora baromág, hogy 35 vagyok, édesjézusom, hiszen kapucnis pulcsikban és newyorkeres pólókban járok!!!

Na mindegy. annak viszont egyértelműen örülök, hogy egyértelműen részem lett a … Olvass tovább!

Egy óra alatt

Loading

Még jó, hogy ennyi mérföldkő, meg viszonyítási alap van a futásban. Vannak egyrészt az egyéniek, ami a saját határokat értők értenek csak, és vannak azok, amiket mindenki ért. A 10 km-1 óra páros nekem tegnapig csak az utóbbiak közé tartozott, nem volt égető, vagy húsba vágó, messze voltam tőle. Aztán az lett. A Garmin azt mondta, hogy menjek ki, fussak egy órát 150-160 bpm között.

Múlt héten nagyot fejlődött a szívem, újra befért a hetes ezrek alá a 150 alatti pulzusszám. Először szerdán futottam 8 km-t 6:39-es tempóval és 147 átlagpulzussal, majd csütörtökön (ilyen is nagyon-nagyon rég volt, hogy egymás … Olvass tovább!

Garmin – első fartlek

Loading

Életem első fartlekje. Nem volt ismeretlen szó ez nekem, láttam már vagy háromszor leírva, mindegyik alkalommal valami edzéstervet nézegettem. Valószínűleg a paksi félmaraton pluszra akartam volna felkészülni, de pont akkor, múlt nyáron mondta először azt a térdem, hogy neki ez az egész nem kell és nem akarja velem csinálni.

Most talán – lekopogom – eljutok Debrecenbe, és mégiscsak meglesz életem első 21 kilométere, szóval nem úsztam meg életem első fartlekjét sem.

Félig elolvastam vagy három bejegyzést a fartlekről – ezt a futaneteset, meg ezt a futóblogosat, meg ezt a híresembereset (bár a középsőben a másik kettő is linkelve … Olvass tovább!

10 km

Loading

Múlt szombaton szintén két dolog történt velem. Életem leggyorsabb 10 km-ét futottam meg 6:27-es átlaggal, ami nekem egy kibaszott nagy űridő. Az eddigi átlag ekkora távon, egy óra hét perc kb, ez meg egy nulla négy. Januárban futottam egy óra hatot, de egyrészt azon is javítottam másfél percet, ha a másodpercre nézzük, másrészt ez sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményleadás volt. Harmadrészt jobb volt a pulzusom. Negyedrészt mondjuk akkor kurva jól éreztem magam, ez meg sokkal inkább egy muszájfeladat volt, és hat-hét környékén alig vártam, hogy vége legyen. Egyedül az mentett meg, hogy az utolsó három km-t már hazafele futottam.

10km.png

10kmpace.png

Ez volt most, … Olvass tovább!

5 km

Loading

Tegnap két dolog történt velem: magamhoz képest egy egészen jó, és kiegyensúlyozott 5 km-t futottam magamhoz képest, valamint neten beleszerettem a Nike(!!!) Pegasusba.

Az 5 km-rel az van, ami általában lenni szokott. Hosszú hanyatlás után, azért csak el szoktam kezdeni fejlődni, majd háromnegyed hónapra különböző okoknál fogva nem megyek futni – a különböző okok általában a térdem szokott lenni -, és mikor újra visszatérek az utcára, akkor kicsit szarabbul megy minden, mint az előző visszatérésem elején.

Múlt héten nem tudom, milyen indíttatásból (de igen: lusta voltam messzebb menni, kifelé futni) a Bikás park felé futottam, és ott be is álltam … Olvass tovább!