Nike Vomero 8

Loading

Cipőválasztó Gondolatmenet (úgy mint Madárvédő Golyókapkodó, valamint Óriástüdejű Levegőfújó)

A Pegasusba a lassan egy hónapja tartó siránkozások és sántítások ellenére is csordogálnak a kilométerek, most egészen pontosan 903 km van benne, amit egészen pontosan 903.000 méter. Ez az azért így sokkal jobban hangzik.

A Pegasusnak az ég világon semmi baja. Koszos, soha nem mostam, mert úgy olvastam, hogy az nem jó a cipőnek, meg hát úgy voltam vele, hogy én megdolgoztam ezért a koszért. De nem lyukas, nem kopott el a talpa, nincs megrogyva, és a jelenlegi bajaim ellenére is azt mondom, hogy nem fáj benne a lábam. Pontosabban mondva biztos vagyok benne, hogy nem miatta fáj, ahol fáj. A Talpi bőnyém már előtte is megvolt, és a jelenlegi térdproblémám vélhetőleg egyszerűen a terhelés miatt jött elő.

Mindazonáltal éppen elég figyelmeztetést lehet olvasni arról, hogy egy cipőnek valahol 1000 kilométer környékén van vége. Ez függ nyilván magától az alkalmazott technikáktól, anyagoktól, a viselő súlyától, stílusától, és a környezeti hatásoktól. Ugyanakkor simán lehet, hogy az ez egész csak a gyártók összeesküvése, és a cipők nem is mennek tönkre ennyi idő alatt, vagy tönkremennek, mert direkt nem alkalmaznak/fejlesztenek olyan anyagokat, amelyek tovább bírnák. Ezt a részt inkább már a konteofetisisztákra hagyom.

Én szimplán mindenféle tudatos tervezés nélkül (hazudik) elkezdtem körbenézni az interneten. A jelenlegi lassulásom miatt nem volt sürgős a dolog, de ahogy egy tisztességes fogyasztóval lenni szokott, igen hamar megtaláltam a lehetséges utódot.

1: Nem akartam kísérletezni, egyelőre nem. A jelenlegi cipőm maradéktalanul bevált. Kezdő futó, nem gyors futó, edzetlen futó, 82 kg, aszfalt, néha ösvény. Nincs okom váltani.

2: Ha nem vágják le a lábam,  -tudom, hogy ez kurvára nem vicces, csak próbálom nem túl komolyan venni magam – akkor maratonra akarok menni. Jelenleg ugyan a felére sem lennék képes, de tegyük fel, hogy összeszedem magam tavaszra. Egyben 42 kilométerre elképzelhető, hogy egy komolyabb cipő kellene?

A Vomeroról azt írják, hogy nagyobb testsúlyú futóknak és/vagy hosszabb távra. A Pegasusról azt mondják, hogy egy idő után felkeményedik a talpa.

(Ezt a tényt azért alaposan megcáfolta Dani, aki 63 kilométert futott le a Pegasus 30 Shieldben mindenféle, cipőre vonatkozó panasz nélkül)

 

image-09c20cbee76ec80daccf524daa1175613fc5be5295d202aadc60e5ec5378a53f-v.jpg

 (Igen, azért vegyük észre, hogy ez sem egy világszépe cipő. Én csak annyit mondok, Biatorbágy…)

 

Ez inkább semmi más, mint önmagam rábeszélése valami újra. Azért mégiscsak kipróbálnék valami mást. A Vomero tökéletes választásnak tűnt, mert akárhogy is szidják a teszteken, mégiscsak egy felturbózott Pegasusról beszélünk, ami meg nem lehet annyira rossz. Főleg, ha nem teljes áron veszi meg az ember.

A jelenlegi állapotom újfent rávílágtott arra, hogy még mindig gyenge és sérülékeny vagyok. A Pegasus 31-ról sokan, sok helyen megírták, hogy elég sok pehelycukrot kivettek belőle. A cipő laposabb és keményebb lett, a lényegétől fosztották meg. Úgy voltam vele, hogy hiszek a kommenteknek, főleg, hogy a hivatalos marketingmantrák sem mondtak mást, ha a ködösítés mögé nézett az ember. Olyat tehát nem akartam.

 

Sportsdirect.com

Ez az internetnek egy igen veszélyes helye, ez a Sportsdirect.com, eredményesebben foszt meg a pénzedtől mint bármelyik online pókerszalon vagy fogadási oldal.

A tapasztalatok alapján azt mondom, hogy futócipőt venni körülbelül olyan, mint amikor használtautót vesz az ember. A színt illetően elég hamar meghozzunk néhány kompromisszumot. Nagyjából hetven másodperc elég volt ahhoz, hogy kinézzek és akarjak egy meghökkentően ronda Nike Vomerot. Ezt itt:

 

dsc_0190.JPG

Tudom, hogy van az a rendszergazdazenei irányultságú célcsoport, akinek tetszik egy fekete, szürke, unalmas és randa edzőcipő, de én ilyen szintipoppos csávó vagyok, nekem adott esetben a mályva szín sem derogál. Nem, a mályva nem rózsaszín, és ez csak egy extrém példa volt. Mindenesetre én nem sok mindent tudok kezdeni egy alapértelmezetten aszfaltszínű cipővel.

Viszont, mint mondani szokták az élet keményebb oldalát ismerő, gyakorlatiasabb emberek: van az a pénz. Ez esetben 19750 forint pontosan az a pénz volt, amiért én egyből beleszerettem ebbe a cipőbe.

US, UK, EUR, CM

Ez egy olyan jelenség, amit soha nem fogok megérteni. A számozás. A kétezres évek elején tomboló DVD formátum háborút még elintéztem annyival, hogy itt szimplán az emberi kapzsisággal meg lehet magyarázni mindent, hiszen nem kevés pénzről volt szó, meg hát amíg eldöntik, hogy mi lesz, addig VHS-en is tudom nézni a pornót, meg a szalagavatókat. De ezt, ezt egyszerűen nem tudom hova tenni. Ez kinek jó? Kinek származik belőle pénze, előnye, bármilye?

Az akciós Vomeroból 9,5-ös/es volt az utolsó kapható méret. Az otthoni Pegámra szintén rá volt írva, hogy 9,5, nagy volt az öröm, gondolkodás nélkül megvettem a Vomerót.

A Sportsdirect 22000 forintból ki is szállította. A rendelést végig lehetett követni a DHL oldalán, emailt is kértem a cipő minden helyváltoztatásáról, de tagadhatatlan, hogy a legvicessebb mégiscsak a Sportsdirect magyar fordításai voltak.

 

sportsdirect.JPG

 

Akárhogy is, a DHL-es futár pár nap múlva felhívott, kérdezte, hogy otthon vagyok-e, mondtam, hogy nem, kérdezte, akkor hol vagyok, megmondtam, és odahozta. Tény, hogy mindössze három kilométerre dolgozom a lakástól, de akkor is. Elég profi volt a srác, még ki sem mondtam a címet, már tudta, hogy melyik irodaház az. Annyit mondott, hogy csörög, ha ott van.

A cipő rendben megérkezett, kurvára örültem, egészen addig, amíg meg nem láttam a magyar számozást: 44,5. Te jó isten. Mi történt? Este kiderült, hogy az amerikai számozást néztem, főleg azért, mert az angol le is van kopva.

 

img-1418122003148-v-picsay.jpg

 

img-1418134921269-v-picsay.jpg

 

Nagy volt a szomorúság aznap, de az otthoni méretegyeztetés után egymás mellé tettem a cipőket. Hivatalosan egy cm volt a különbség. Látványra is körülbelül annyi. Felvéve végtelenül kényelmes volt.

Meg amúgy is: a futócipő-vásárlási útmutatók állandóan azzal fárasztanak, hogy a futócipőnek kb egy számmal nagyobbnak kell lenni a láb méreténél. Vagy fél centiméterrel. Vagy egy hüvelykujjnyival. Nem tudom, én soha életemben nem vettem olyan cipőt, ami ne lett volna fél számmal nagyobb, soha nem volt arra ingerem, hogy pont jó vipőt vegyek, egész egyszerűen azért, mert az marhára nem kényelmes.

Mindegy, a net tele van azzal, hogy nehogy pont jó, vagy kicsi cipőt vegyenek maguknak az emberek, de arról egy sort nem lehet olvasni, hogy mikortól túl nagy egy futócipő? A sarkamat pont jól tartotta. Oldalról is rendben volt minden, sőt, a Vomeronak a cipőfűzőkhöz csatolva van ilyen bordarendszere, ha befúzöd, akkor azok odafogják a lábadat a csukához. A lábujjaknál is pont jó volt minden, egyedül elől volt ott az a plusz centiméter.

Nem, ez nem a világ vége, én ezt bizony kiviszem futni.

A következő hibákat követtem el:

  • az előtt két nappal egy erősebb 10 km-t futottam, és a térdem nem volt az igazi még.
  • Aztán beletettem a talpbetétet, ami tényleg túlzás volt egy szűz cipő betöréséhez.
  • Szar időben mentem ki, nagy volt a szél.

Nem szerettem. A lábujjaim zsibbadtak, hiába volt temérdek helyük, plusz egy centiméterük. Az új cipő és a betét teljesen inkompatibilesek voltak egymással. Fáradt voltam, küzdeni kellett a széllel is. Trappoltam. Úgy érkeztem haza, hogy eladom a picsába. Akár még nyerhetek is rajta.

Viszont 48 órán keresztül nyugtalanított a gondolat, hogy túl jó áron jutottam hozzá ehhez a Vomeróhoz, ennek a sztorinak így nem lehet vége, hát húszonkettőért még utcai cipőnek is jó lesz, ahhoz például elég jól megy ez a konzervatív szín.

Aztán tegnap kivittem egy ötös lazásásra betét nélkül. Tökéletes volt. Szerintem megszokjuk egymást. Most már csak azt mondja meg végre valaki, hogy mit jelent az a szó, hogy “Vomero”. Latinul valami nagy hülyeséget, más találatot nem kaptam.