A cipőgyilkos és a Saucony esete

 23 ,  1 

 

Rólam:

Anyukám egy csomószor vitt a MÁV Rendelőintézetbe, hogy lúdtalpbetétet csináljanak nekem meg a tesómnak, amit aztán két hét múlva soha többet nem hordtunk, bár esküszöm, hogy az a két hét is felesleges volt.

Aztán volt egy Puma csukám, amit a keresztanyám vett nekünk még a ceglédi piacon, ami annyira megkínzott, és annyira nem volt más cipőm, hogy mindenféle csontkinövésem lett, amik eléggé inkompatibilisek tudnak lenni akármilyen cipővel is.

Nem utolsósorban, van egy kisebb gerincív problémám, aminek köszönhetőn úgy közlekedek mint egy kacsa, olyan seggkidugósan, ami nyilván visszaköszön járásomban.

Ja, az egyik lábam egy-két centivel rövidebb a másiknál, valamint front- és penicillin-érzékeny vagyok.

Viszont neutrális a léptem. Ejha.

 

A cipőről:

Saucony Jazz 13, nem egy mai update, még abból az időből való, amikor még a Saucony is 11-13 mm droppal dolgozott, szóval a naturálmánia még a kanyarban sem volt. Egy éve is már kifutó modellként vettem meg, 19-be került az óbudai márkaboltban. Azért Sauconyt vettem, mert sok helyen azt olvastam, hogy az igazán menők ebben a márkában futnak, nem a tudjukmikben. Azért pont a Jazz 13-at vettem, mert ez volt a legolcsóbb, értelmes, tényleg futásra tervezett cipőjük.

2013.május 13-án vettem meg, egy hónap múlva lesz egy éves az első cipőm, amit futásra vettem, és főleg futottam is benne. Többek között egy hivatalos, és másik négy nagyon nem hivatalos félmaratont, meg egyéb, nekem nagyon sok km-t. Összesen 805-öt.

 

Kettőnkről:

A kapcsolatunk nem indult a legfényesebben. A Sauconynál szigorú hozzáértéssel választották ki nekem a 42,5-es cipőt.

Nem kellene nagyobbat? Azt hallottam, hogy futás közben tágul a lábam.

Ahogy a  faszi felnézett rám a nagy lábujjnyomkodásból, világosan az arcára volt írva, hogy nekem legfeljebb egy valamim fog tágulni, és az nem a lábméretem lesz.

Az a fontos, hogy a lábujj a neki kialakított rész alatt legyen, különben a gyöngyvászon sérülni fog előbb-utóbb. illetve a láb sem tud úgy kapaszkodni, a cipő nem fog adni elegendő támasztékot, támogatást.

Először törte a lábam, másodszorra, harmadszorra is. Szűknek is éreztem elől, sokszor zsibbadt benne a lábfejem. Aztán összeszoktunk (én győztem), gyorsult a tempóm is, egészen addig, míg bele nem akadtam a “pulzuskontroll” kifejezésbe. Aztán jött a térdin-saga. Ebből nagyjából december végére jöttem ki, azóta talán elmondhatom azt, hogy rendben vagyok, kihagyások nélkül edzek, 100 km felett minden hónapban – ebben a cipőben.

Sokszor hibáztattam pl. a térdfájdalmaimért, másikat akartam, csak a pénztelenség tartott vissza, hogy ne ruházzak bele egy újba. Aztán ahogy túllendültem a számtalan mélyponton, ahogy többet nem kellett kihagynom a térdinak miatt, végre tudtam eleget futni ahhoz, hogy fejlődjek, erősödjek, gyorsuljak, rájöttem, hogy ez egy jó cipő. Élvezet volt benne futni, éreztem, ahogy végig segít, pont, úgy, ahogy kell. Puhán, de nem túl puhán, ruganyosan, meg ilyenek.

Büszke voltam, arra, ahogy koszolódik (a paksi homok vette el a fehér gyöngyvászon szüzességét, na az durva volt. De kapott sarat, havat, esőt, Normafát, húsz centis pocsolyát), ahogy kopik a talpa, ahogy használódik. Tényleg büszke voltam, sokszor a kezembe fogtam, forgattam, nézegettem. Ott voltak a kilométereim.

Februárban kétszer leporoszkáltam benne a félmaratont. Március harmincadikán hivatalosan is, 2:07 alatt. Azóta – újra egyedül – még kétszer. De ezt már írtam. (Nem elégszer.)

Ebben a cipőben lettem futó. Nem gyors, nem eléggé edzett, csak első ezer kilométeres, de akkor is. Ebben történt minden.

 

805 km után:

Nem tudom, hogy meglesz-e benne tényleg a hivatalos 1000. Maga a cipő egyébként hibátlanul bírja. Minden varrás a helyén, légtalp nincs kilyukadva, és bár nincs ebben tapasztalatom, összehasonlítási alapom, nem érzem azt, hogy elfáradt volna a Jazz.

Egyetlen gáz van, és az is miattam történt: nem emelem eléggé a lábam. Mindig is idő előtt koptattam el a cipőtalpak orr-részét, és ez történt most is. Ahol felhajlik az orra a talprész, ott ahol a legvékonyabb az egész, na ott már elkopott talp. Lehet, hogy meg lehetne javíttatni, de igazából nem akarok hozzányúlni. Kíváncsi vagyok, hogy magától meddig húzza – és persze, már alig várom, hogy megvegyem a következő cipőm, mert az is csak egy újabb bizonyítéka lesz annak, hogy mekkora király vagyok.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük