Rövid, a kinőtt, és a hosszú

Loading

Híreim vannak. Először is márciusban százhatvankettő kilométert futottam, pontosan eggyel többet, mint januárban. Tudom, volt köztük egy február. Az elszökött. Nem nagyon, elkaptam, végülis nem csinált semmi rosszat, csak most nem róla beszélek.  Hogy miért ünneplem a havi százhatvanakat? 2018 óta (pontosabban a 2019 áprilisi Muzslán szerzett sérülés óta) évi ezer kilométerekkel hitegettem magam sok mindenről. Talán most végre el tudok mozdulni innen, és évi sokkal több kilométerrel tehetem ugyanezt.

Aztán Jasmin Paris befutott a Barkley-n. Igen, lány,  anya,  okos,  állatokkal foglalkozik (továbbá majdnem annyira zöld, mint Greta Thunberg), de ez most mind nem számít. Ezeknél sokkal jobban örültem annak, hogy tetőtől talpig Innov-8-ban omlott rá a sárga sorompóra, el is mesélem, hogy miért. Végre vásároltam ugyanis! Nem az Innov-8 márkától, de még az is bőven benne van a poolban, figyeljetek.

Utoljára 2021-ben vettem futócuccot, ami nem cipő, és az egy dekás, kibebaszottul zseniális rövidnadrág volt. Már nem is zsebei voltak, hanem rávarrt futóöve, egy elefántot is beletehettél, ha akartál. Öröm volt benne mozogni, imádtam. Na, konkrétan ennyit bírt. Nem is ennyit, mert már tavaly augusztus elején szétnyílt a belső combrészen.

És persze most derül ki, hogy hazudok, mert hogyne vettem volna helyette egy másik futócnacit, ami igazából ugyanolyan szuperhiper, csak mégsem. A legfontosabb, hogy tizenötről volt leárazva hétre, szóval gondolhatod, hogy tényleg valami nagyon topend, még a Deka egyre bátrabb árazását is ismerve. Egy TRAIL gatya, mi más, ennek is van beépített öve, jöhet az elefánt, és még az ormányra sem kell vigyázni:  úgy csinál mintha nem  sztreccses, hanem lobogós nadrág lenne. Holott. Nem hiszed el, én sem értem, van neki egy beépített fecskéje, de ez semmi. Arra  még jön egy kifejezetten hosszú szárú boxer, ki is lóg a fedőszoknya alatt. Nem tudom, hogy csak én  kaptam-e véletlenül egy alsóban megszaladt példányt, vagy ezt alapvetően terepen dolgozó, istenpéniszű franciáknak szánták, mert nincs biztonságban Samonyi környékén semmi, ami mozog, ha ezeket a bagettben erős tréllajosokat nem lapítja meg rögtön két bugyi.

Nem is a két kisgatya a bajom igazából, sőt semmi bajom nincs a nadrággal, egyszerűen a klasszik, rövidnadrágos része nekem folyton felcsúszik, feltapad a két lábam közé és hülyén néz ki. Felesleges  a cicanaci fölé bármi, én soha nem értettem azokat az önmagukban bizonytalan fiúkat, akik kötelezően felveszik a tapinaci fölé a maszkulinfedezéket. Ez most egy ideje amúgy is divat lett, hogy futónak vagy sportolónak öltöznek, hosszú streccsgatya fölé húzott rövidnadrágban járnak sokan a Sparba, mintha spontán, a teremből hazafelé jutott volna eszükbe, hogy mindenképpen kell még egy kaukázusi kefír vacsira.

Tehát kellett még egy rövidnadrág, ez nem vitatéma. A baj csak az, hogy a Decathlon felült egyrészt a lobogósnaci vonatra, másrészt a cápadresszes, varrásnélküli szerelvényre is, ami, mondom, szinte indokolatlanul kényelmes, és még annál is praktikusabb volt, viszont nem bírta két évnél tovább. És nem fogok kétévente nyolcezer forinttal együtt kidobni egy halom műanyagruhát is.

A másik baj az, hogy hiába ígérték télen, nem jöttek új, háromnegyedes nadrágok hozzájuk. Ez a hossz amúgy sem tudja a globális, jajbuzivagyok ijedelem miatt megvetni a lábát a férfifutók körében, de most, hogy a deka is feladni látszik ezt a területet, az nekem megint csak egy óriási szívás. Hiába tűnik el a klasszikus tavasz, ahogy enyhülnek a telek, kúszik kiszámíthatatlanságba az időjárás, egyre többet vár odakint az az évszak nélküli senkiföldje, amikor egy háromnegyedes szárral, valamint egy potensebb zoknival szinte lehetetlen tévedni.

A Ronhill  szériám (két rövidnadrág, egy háromnegyedes, és egy hosszúnadrág) 2015-2016 óta járja a futás-mosás-szekrény táncot, és mindössze a legrégebben vett rövidnadrágtól kellett elbúcsúznom – helyette vettem a két évet bírt francia társát. A héten vittem el a másik rövidet és a vádliig érőt egy olyan varrónőhöz, akinek legalább egy sima fedőzőgépe van, még ha nem is díszfedőző (lapos varrás). Meglátjuk meddig bírják még, de nyilván innen boritékolható, hogy már nem a végtelenségig.

Itt vagyok tehát abban a klasszikus, bokáig tolt szituációban, amiben egyáltalán nem akartam lenni. Mert nem csak a futócipők árai szálltak el, hanem abban a pillanatban, ha nem tudsz jó áron a Decathlonban, vagy a jól bevált, külföldi webshopokban vásárolni futóruhát, nem hiszel a szemednek.

Zsebes nadrágot vadászni azért nehéz feladat, mert a webáruházakba feltöltött fotók nem túl konzisztensek, és ugyanez érvényes a hol megtalálható, hol nem is létező leírásokra is. Néha látod, hogy vannak zsebek, néha feltételezed, hogy vannak zsebek, ritkábban még le is írják, hogy vannak zsebek, amitől viszont azonnali agyfaszt kapok, az a “biztonságban tarthatod apróbb tárgyaidat, értékeidet” fordulat. Mintha egy szál pincekulccsal menne el bárki is futni manapság.

Mindenesetre egy háromnegyedes fazont sikerrel beazonosítottam egy számomra ismeretlen angol márkánál, az Alpkitnél. Akcióban is volt, szépen végig is nyomtam a checkoutig a vásárlást, amikor is ez fogadott a képernyőn:

Érdeklődtem, hogy bug vagy feature-e, hogy az “eu” oldalukon nincs Magyarország a listán?

Nem hagytam ennyiben, megkérdeztem, hogy ennek Viktor-e az oka, mert ha kell, én még ma elindulok Hatvanpusztára. És ekkor megkaptam életem első olyan ügyfélszolgálatos válaszát, amely átmenne egy Turing teszten:

Persze nagy reményeim nincsenek, az akció is véget ért azóta. A kedvenc, szintén angol webshopomban találtam egy Ronhill rövidnadrágot. Első látásra szerelem. Nem csak hat (HAT) zsebe van, hanem még hurokkal is rendelkezik, ami alá begyűrhetsz egy felsőt is, ha esetleg irtóznál attól a gondolattól, hogy a derekadra kösd. Ez nem TRAIL nadrág, hanem ULTRA,  amit én  a jelenlegi terepmentességemet tekintve mélységesen kielégítőnek találok.

Bevetettem az összes tanult trükköt, hogy valahogy olcsóbb legyen a vége, de nem sikerült. A Brexit végérvényesen lecsapott, a huszonnégy-huszonötnek nem sikerült alávágni sehogysem.

Feladtam az internetet.

Ha a kifejezetten futókat célzó budapesti boltokat veszem sorra – Spuri, Nyúlcipő, Maratonman, Multinavigátor, Sarkcsillagsport, kihagytam valakit?  -, mindig is azt kérdeztem, hogy tudnak egyáltalán életben maradni, de amikor megláttam, hogy mennyiért adnak egy jobb Salomon, vagy egy akármilyen Dynafit nadrágot, végképp kitört belőlem a nagyanyám összes primőr zöldséget otthagyó, piaci kommentje, és bizony az Ica néninek híre volt  a ceglédi kofáknál.

Kicsivel később megszületett az elméletem, miszerint ezek a boltok összeálltak, mint az autógyártók , és mi mindenhol csak ugyanazt kapjuk bárhová is megyünk:

 

Mindenesetre a Maratonman nyert, két okból is. Az első az, hogy olyan szinten lassú az oldaluk, hogy ordítottam, hamarabb beérek gyalog hozzájuk, mire csak félig átlapozom a készletet (elmélet: feltöltötték az összes rájuk maradt UB kapucnis felsőt, és ez lassítja a betöltést). A másik az, hogy szerencséjükre viszonylag hamar tiszta lett, hogy zsebekben jó a kínálat, főleg, hogy megpillantottam ezt az unikornist:

Pontosan ugyanannyiba került, mint amennyit én ki tudtam hozni az angol webshopon, csak ez szebb, és ráadásul van nekem egy vintage, mindössze egyszer használt törzsvásárlói kártyám hozzájuk.

Mire odanavigáltam a depo új helyére, megszületetett a harmadik elméletem a budapesti boltok túlélésével kapcsolatban, miszerint olyan elképesztően random (szar) helyekre költöznek időről-időre, ahol még nekik fizetnek, csak, hogy vegye már ki valaki az üzlethelyiséget. Meglepődtem, volt élet a boltban, valaki éppen futópadon is futott talpvizsgálat miatt, cipőt is próbáltak, eladóból is volt vagy négy, nem is tétlenkedtek. Sok időt nem töltöttem bent, becsületből felpróbáltam egy pár ezer forinttal olcsóbb Scott sokzsebest (szintén bepített öv vonalon mozgott, csodálatos volt), egy sokezer forinttal olcsóbb, de még mindig kétszer olyan drága Mizunot, mint amennyibe egy dekás nadrág kerül (egy hátsó zseb, két oldalsó becsúsztatós, tökéletesen elég ez is), és mindenféle hezitálás nélkül elhoztam a CsodaRonhillt huszonkettővalamennyiért. Ha bírja ő is öt-nyolc évig, még az is lehet, hogy velem temetik el.

És már csak a Multinavigátorról nem meséltem, de úgy járja, hogy körbeérve érjen véget a történet. Náluk egy háromnegyedes Innov-8 várja a következő fizetést, vagy azt a pillanatot, amikor Anna nem néz oda. Ha a Barkley-t túlélte valahogy egy ilyen nadrág, szerintem a Tizenegyker-Törökbálint közötti dzsungellel is megbírkózik majd.