My kind of triathlon

Loading

A Duna vize végre zöldesbarnás fosszínűvé változott a hideg kékesszürkéről, már meghajlik de még másfél hónapig kaszálásra vár a bicikliútra lógó fű, az M7-esen pedig két nap alatt hét baleset volt összesen 15 km dugóval a Balaton irányában. E tünetegyüttes időben egymástól nem túl messze eső megjelenését úgy hívjuk: nyár.

És ha megérkezett a nyár, akkor az nekem egészen konkrétan azt jelenti, hogy elmehetek futva az uszodába, úszhatok, kijöhetek vizes fejjel, újra felvehetem az átizzadt pólóm, és gyakorlatilag órákon keresztül forró, nedves, és izzadt lehetek, anélkül, hogy újra egy hónapig beteg lennék. Azért ezeket az alkalmat ki kell használni, mert …

Olvass tovább!

A canga, az UB, a maraton, meg a puhatest

Loading

Acélarcélnak van egy olyan, vélhetően egyszemélyes helyiségben született elmélete a keze közé került, elfekvő Iron Man magazinnak köszönhetően, hogy a triatlont „gyakorlatilag az isten is a kapuzárási pánikos felső-középosztálybeli 40-50-eseknek teremtette. Vannak benne drága cuccok, amikkel lehet menőzni, sokszázezres bringák meg békaemberruhák. Vannak plecsnik meg címek („IRONMAN”), amikkel lehet menőzni. És van benne rengeteg igazolható távollét a halálra unt asszonytól meg az idegesíto kölyköktől (féltávú ironmanra az átlagos heti edzés 14 óra a lap szerint).”

Én erre még közbeszúrtam, hogy ne feledkezzünk meg az acéltestű, triatlonos lányokról, amely megjegyzést viszont rést ütött eddigi makulátlan barátságunkon, mert szerinte az egy megkérdőjelezhetetlen …

Olvass tovább!