Tegnap Szilvire áldoztam az ebédidőmet. Bár a Fehérvári úti Spuri valami hét percre lehet tőlünk, át kellett kelnem átlóban az egész városon, hogy átvehessem – sosem fogom megérteni a BSI-t, ez már így marad – , de hát Lubics Szilvi, az Lubics Szilvi, szóval átkeltem, átlóztam, elhoztam.
Még csak az elején tartok, de annyit biztosan tudok, hogy tetszik, hogy struktúrája van, jó a szerkesztés, kellemesen meglepett.
Aztán eljutottam kb a huszadik oldalig, és hirtelen olyan élesen láttam magam Szilvi kontrasztjában, annyira egyértelműen megmagyarázott mindent az egyik fejezet, hogy letetettem a könyvet kicsit végiggondolni, megrágni, megfogdosni, méregetni ezt a felismerést.
Ötödikben … Olvass tovább!
