beteg – nemmaratonman

2019.09.07.

Extensor digitorum brevis – a rövid lábujjakat feszítő izom

Várakozás. A legnehezebb sportág. Emlékszem gyerekkoromban mennyire lehetetlen feladatok elé állítottak a naptárak, a hetek, napok, órák. Várni kellett ajándékra, utazásra, strandra, a szünidő végére ceglédi nagyanyám kertjében – mire újra hazamehetek. Dolgokat kellett tenni addig, túl kellett esni egy csomó elviselhetetlen kerülőúton, a célhoz egyedül az eltelt idővel közelebb vivő muszájokon. És a várakozás mindig csak ismétlődött, én egyre türelmetlenebb voltam, a tét egyre nagyobb lett, a legóból és autópályából szerelem lett, a szerelemből szex lett, a szexből szerelem lett, a szerelemből elhagyás lett, az elmúlásból szerelem lett, és mindig lehetetlenül sokat kellett várni, hónapokat pillanatokért, megnyugvásokért, várni kellett, … Olvass tovább!

2018.12.07.

A csúnya fiúknak is van szívük

Pár éve olvastam, hogy az Adidasnak nagy gondjai vannak azzal, hogy az urbánus, fiatal designereket hogyan is csábítsa Németországba, az isten háta mögött két kannyaral, jobbra lévő központjába, Herzogenaurachba. Ha dolgozhatsz Berlinben, Amszterdamban, New Yorkban, vagy a világ bármelyik partiképes metropoliszában, miért is akarnál tyúkfalvára költözni, ahol az egyetlen pikáns dolog, ami történhet veled két bajor virsli között, hogy akármilyen kalandba keveredsz egy Puma alkalmazottal? Na most ezen a problémán vagy nem sikerült felülkerekedni, vagy valami baromi régi cipőt találtam meg a fekete hétvégén a Premier Outletben, mindenesetre sikerült megvennem eddigi futóéletem kétségtelenül legrondább cipőjét.

A Supernovákkal régóta intim … Olvass tovább!

2018.07.22.

Lungomare

Anna általában úgy szokta kezdeni, hogy „mintha érezném kicsit a torkom”. Ennyi idő utan már sejthetném, hogy neki nem lesz semmi baja (képtelen igazából, jó alaposan lebetegedni, gyűlölöm érte, nem vitás), én viszont legkésőbb három nap múlva lázasan fetrengek égre emelt kezekkel, hogy „miért én, MIÉRT ÉN??!”

Szedtem mindent szart a TERV beindulása óta, nem is a betegségtől való félelmem miatt, sokkal inkább azért, mert nemhogy nem sikerült idővel felpörögni az edzésekre, de a hetek alatt egyre erőtlenebbnek éreztem magam. Talán nem is lett volna nagyobb baj a torkommal, de a munkahelyi büfében sikerült valami olyan élőlényt kitenyészteni, ami kidöntötte … Olvass tovább!

2017.12.29.

Lázas döntések

Ha egyetlen képpel akarnám kifejezni az évemet, akkor ezzel tenném (ne szarjatok be, nem macskás lesz, tudom, hogy mindennek van határa):

Semmi cica, csak megint ez a nyomorék betegség. A cica mondjuk nagyon sokat segített, több mint 24 órán keresztül csak őrzött. Jó, na, egy képet éppen ezért megérdemel, itt mancsrátétellel gyógyít, mert a homeopátiában már ő sem hisz, semmi macskaszőr nem került bevetésre.

Ha már évzárásról beszélünk, a nyunya megadta a módját, rendesen felcsavarta a cuccost, ennyire durvát még nem szólt egyszer sem idén. Tehát ez az én évem számokban, mert hát végül is, ha a göthösségeken túl tekintek, … Olvass tovább!

2017.03.28.

Nemmaratonfüred

Ez volt az első verseny, amit lemondtam, és ha nem írnám meg, meg sem történt volna, és ha nem írsz, pár hét alatt már nincs is kedved írni, és nem is kell, nem kell elmondani, nem kell beszámolni róla, csak ülni itt a kanapén és csak hagyni elmenni.

Valami ilyen lehet a nemfutás mechanizmusa is, hogy valahol elkezdődik, és egyszerűen csak nem kell odanézni, csak élni tudatból, hogy minden ami körülötted van, az fut, így igazából még te is futsz és csak mindent így hagyni.

Ez a kis fasz különben nem a válladon ül, nem ül az sehol sem, belőled, … Olvass tovább!