A Salomon UTH 25 perc alatt

Loading

Nincs ennyire uborkaszezon egyébként, de a meló mellé csak-csak bekacsint a nyár, kevesebb az írnivaló, vagy az írnivalót éli meg nem írnivalóként az ember. Nem álltam le, sőt, magamhoz képest előkaptam egy komolyabb fejszét az őszi fákhoz, arról azért nagyon hamarosan majd szanaszéjjel írom magam.

De közben egy csomó minden felbukkant, amit aztán el is felejtettem, de az egyik most megint eszembe jutott.

Szóval a Salomon UTH, ahogy fel lett dolgozva, azt kurvára értékelem, gondolom ez az infó sokakat meghat. Magát a hosszú filmet a saját műfajában is, alkotásként is ráadásul, és ez is fontos és megható. Nem fogom a … Olvass tovább!

További zsebek

Loading

Valahol sejtettem előre, hogy a Maratonfüred minden szempontból határeset lesz, az időjáráselőrejezés is gyorsabban válozott arra a napra, mint a lombkorona képes fák száma Budapesten.

Utolsó előtti pillanatban még próbáltam szerezni valami nagyon vékony hosszú ujjút, ki is néztem egyet, meg is rendeltem, de amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem érkezik meg, elengedtem a görcsöt, mert úgy voltam vele, hogy fülhallgató és egy ikszedik felső nélkül is menni fog a maraton, nem ezen múlik. Zenét tudtam végül hallgatni – mondjuk azóta se vettem elő, mégha nálam is volt futás közben -, a felsővel viszont megszenvedtem. De hát ez egy ilyen szakma, … Olvass tovább!