A nyár millió örökkön-örökké ismétlődő pillanatképei közül talán az illatok a legfontosabbak. Idén valahogy úgy alakult, hogy alig éreztem illatokat, csak robot módjára jártam meg a napi kétszer negyven perces utat az otthon és munkahely között. Ha éreztem is néhányat, azt szinte mind futás közben kaptam el, még úgy is, hogy jobbára a meleget meg a párát kerülgettem, hogy ne telibe rontsanak neki a pulzusomnak.
És mégis, ezeken a nem túl jelentékeny kilométereken jöttek a szembe legintenzívebb emlékek, például ahogy a buja, túlérett, utakra belógó fák ontották magukból a gyümölcsösen, ragadósan, rohadósan édeskés, odavágott sörösüveg-kesernyés illatukat a csillaghegyi kis utcákon.… Olvass tovább!