Szűkül a gyomrom. Ha rágondolok, ha előveszem a tempókalkulátort, ha visszaemlékezem, beindul a paraszimpatikus idegrendszer, mocorgok, izgulok, nem tudom hideg fejjel végiggondolni, lezongorázni az egyes verziókat, nem tudok tervet építeni, mindent átvesz az érzelem.
Nevezhetek bárhová, lehetnek bármilyen valóságtól elrugaszkodott céljaim, elképzeléseim, álmodozhatok amennyit csak akarok, az igazság, a tények nem változnak. Siófok a fundamentum.
Magamban még mindig azzal a sráccal versenyzem, aki először vett futócipőt, aki még a Lidlből vett rövidnadrágban állt a rajthoz, és nem a nosztalgia miatt, hanem azért mert nem haladtam meg őt.
Mindent az ő szemén keresztül látok, az ő mértékegységeivel számolok, amikor megítélek valamit, …
Olvass tovább!
Feltámadni csak misztikusan lehet. Kell, hogy legyen benne egy jókora adag csodafaktor, másképpen nem is lehetséges, hiszen maguk a számok is felfoghatatlanok, az egész történetről ordít, hogy óbazmeg. És csak kevesen jutnak be a kapun, a legtöbben nem, el sem indulnak. De az elindulók is. Szenvednek, sírnak, fájnak, sérülnek, és végül elbuknak.
A szimbólumoknak hatalma van, kérem szépen. Elég régóta rajzolgatnak, mutogatnak jeleket az emberek ide-oda, kinek-hova, kezdve a barlangrajzoktól egészen a “Roly” megahipermárkájú shanghaji spuris pólomig, amire a szorgos technika most egy “+” jelent nyomott, és mint annyiszor már az emberiség történelmében, ennyi elég is, hogy megfagyjon a címzettben a szar. A szimbólumoknak hatalma van. Meg hideg is van, ez a kurva március évek óta ugyanazt a műsort nyomja, jobban koppannak a dolgok, mint decemberben.