nemmaratonman

Ez az a cipő, amit teljes egészében radar alatt, a felhők felett úszó, mesékből ismert futóvárost soha nem látva, a legközhelyesebb cyberpunk toposzban, az örök homály birodalmában, a sérülések, felépülések, vírusok borította alvárosban koptattam el.

Nem látott egy rajtvonalat sem, nem futott más cipőkkel, nem ért célba soha, nem fűzódik hozzá alig csak pár minőségi kilométer.  Ezerszer ezer méter odalent, kilatástalanságban töltött, a valami iszonyatosan hosszú másfél év alatt. Az utóbbi pár hónap mutatta meg újra, hogy odafent lehet még napfény. 5:40-5:30-nál éreztem meg, valahol 800 kilométer fele, hogy úristen, ez a cipő azért adhatna valamit, nem csak a csoszogást, …

Olvass tovább!

Futok.  Csodálatos, csodálatosan egyszerű mondat, egyetlen szó. Olyan mint maga a mozgás, amit leír. Talán minden rápakolt, ráhúzott feleslegesség, körítés, pótcselekvés ellenére, ott alul, mélyen pont ezért okoz ilyen csodálatos örömöt, amikor nem panaszkodom, nem fájok, nem kifogásolok, nem csinálok semmi mást – csak futok.

Mert futni tudok. Csodálatos. Hogy nem fájok, hogy nem érzem magam túlsúlyosnak, nem húz, nem feszít. Csak a mozgás van, nem nyilal bele semmi, nincs disszonáns felhang, csak a történés, és a mozgás által gerjesztett, kásasűrűségű, lassan kavargó, vagy éppen lézerfénnyé váló, cikázó, de mindig ismétlődő, fejlődő, születő, elhaló gondolatok.

Azóta futok, hogy Krumplit újra …

Olvass tovább!

Új Garmin

Valamikor nem pont egy éve (ez később fontos lesz) sajnos eljött az a pillanat, amikor az Alzánál megszaladt valakinek a keze, és a Teflon serpenyők, vízforralók mellett a Fenix 6x Solart is rommá akciózta. Természetesen még ekkor is dupla annyiba került, mint az addigi lélektani határ, de hát én az ilyesmit sérülten és túlsúllyal is úgy ugrom át, hogy legnagyobb bánatom az, hogy lélektani határok átugrása nem olimpiai sportág.…

Olvass tovább!

Mióta nem tartom az ujjamat a futószcéna ütőerén, teljesen elszabadultak a történések, dolgok és folyamatok:  meg sem próbálom követni, hogy ki fut, hogy fut, ki népszerű, ki nem. Úgy félszemmel odapislantok, hogy a bekövetetteim 80%-a lerohadt, műtött lett, visszatért, vagy nem tért vissza, vagy úgy egyáltalán néhányuknak most más dolgok lettek fontosabbak. Mások ugyanúgy futnak, sokkal jobban futnak, megtalálták az útjukat, és írnak vagy már nem írnak, vagy csak videóznak és képet posztolnak.

A legrosszabbak csak megsemmisítő Strava trackeket hagynak maguk után.

Ahogy megkapom a sportos hírleveleket, reklámokat,  fizetett posztokat, úgy törlöm is őket, pörgetek is tovább, mindössze egy-egy kiragadott …

Olvass tovább!

A folyamatossá váló ittfájottfájt igazából semennyire nem akarom elmesélni. Nem is érdekes, én is unom, és semmiféle értéktöbblet nincs benne. Vagy vége lesz, vagy nem, és valami komoly perspektívaváltás kell.

Az sokkal inkább téma lehet, hogy a még nettóban is igen szűkös futóidőbe, hogyan passzírozzák bele kisgyerekes szülők a bemelegítést, nyújtást, hengerezést? Vagyok olyan előítéletes, hogy kimondom: sehogyan, a legtöbben alapból sem csinálnak igazán ilyesmit, nemhogy gyerek mellett.

Én már a kocogásra sem merek gondolni  ezen járulékos és igen unalmas tevékenységek nélkül. Az internet, tapasztalat, és az eddigi, a futáshoz szegről-végre kapcsolódó tanultak ellenére is rémületesen fogalmatlanul csinálom ezeket a …

Olvass tovább!