Ez most ilyen mindenek előtt időszak.
Itt van ez a Murakami Haruki, akit előbb ismertem idézetes naptárból, mint akárhonnan, ami jól jelzi, hogy hajlamos vagyok lemaradni a dolgokról. Az első “könyv”, amit olvasok tőle az a Miről beszélek, amikor futásról beszélek? amiben a futáson kívül semmi mágikus nincs, realizmus mondjuk annál több.
Az egész könyv alig 165 oldal, és igazából ha eszem lenne, akkor nem blogot írnék, hanem ilyen jegyzetet, hogy még ebből is pénzt csináljak, affenébe. Mindenesetre majd jól megírom a véleményem, ha eljutottam a végéig.
A Nike Pegasusban 450 km van, igazából róla már most megírnám, hogy mekkora nagy öröm nekem ez a cipő, de megvárom a reklámmal a félezredik kmt, mert azt úgy illik. Mindenesetre már jó koszos, én erre nagyon büszke vagyok.
A paksi félmaratom+ másfél hét múlva lesz. Ez lesz a második hivatalos futásom. Gőzöm nincs, hogy kellett volna rá felkészülnöm, össze-vissza rohangáltam a nyáron, dombnak fel, dombnak le, meg egyenesen hosszan, de akárhányszor nekikezdtem volna egy edzéstervnek, abban a pillanatban abba is hagytam. Egy deka tudatosság nem volt az egészben, szóval a verseny úgy fog megtörténni velem, ahogy éppen vagyok. Igazából legyen meg a szintidő, aztán jól van, legalább jövőre tudok majd mihez mérni.
Ősszel még jó lenne egy félmaraton 2:06 alatt.
Murakami: a Miről beszélek… szerintem unalmas, ezen kívül a Norvég erdő volt meg, az még unalmasabb. Kicsit túlhájpolt irodalmi lufi (volt). Ha már futós könyv, a Futni születtünk jóval kevésbé irodalmi, de annál inkább az, amit az ember egy sportkönyvtől vár.
Edzésterv: én nem bántam meg, hogy korábban fix edzésterveket követtem szigorúan, mert megtanítottak arra, hogy nagyjából hogyan kell strukturálni az edzéseket. De már jó ideje nincs terv, vagy csak spontán, és jobb így.
@brutalfitnessz: én egyelőre csak azt nem szeretem, ahogy fordítva van.
A futni születtünket egyelőre csak a TED előadásból ismerem, de lehet, hogy meglesz az is. Ott valószínűleg azt az amerikai demagógos sulykolást nem fogom szeretni, arról nem beszélve, hogy én ott egyszerűen mindig elakadok a mezítlábas sztorinál, hogy azok az indiánok, meg az ősemberek, meg senki nem aszfalton futott mezítláb.
Eddig egyetlen tervet csináltam végig, a garmin kezdő, pulzusos, félmaratonosat, de az jó volt, tagadhatatlan.
Most egyszerűen nem bírtam magam rávenni, fegyelmezettségem határait elértem azzal, hogy napi kilenc óra szopás, meg a többi teendő mellett is rendszeresen elmegyek futni. Muszáj volt legalább a szabadság, a freerun örömét meghagyni, mert ha még ennyi se marad, tuti, hogy a kanapén maradok mindörökre.
@téglánakgyors: A Futni születtünk tényleg demagóg, de külön is nagyon mókás benne a stilisztika, ahogy az író egy mikrogrammnyi szürke valóságot egy tonnányi színes-szagos sztorivá pumpál fel. És tudod, hogy fel van pumpálva, de közben zabáltatja magát. A mezítlábas vonal meg szerintem nem egyértelmű benne. Ugyan leírja, hogy az indiánok így meg úgy mezítlábkodnak és a Nike mekkora köcsög, de közben a sztoriban végigkövetett ultrafutó szuperhősök mindegyike tök normál sportcipőben fut…