Spuri Mordorba

Loading

photo-guy-mordor.jpgElőször az jut eszembe,hogy biztos szívás Budapest nem elérhető közelségében futni, de aztán meg eszembe jut, hogy Budapesten meg sokszor szívás nem szmogos terület elérhető közelsége nélkül futni. Szóval egál. A klasszikus blogiskola tanítása szerint itt most meg kellene kérdeznem az olvasótáboromat, hogy szerintetek hol jobb futóként élni, Budapesten, vagy a fővároson kívül, de mivel lófasz nem olvas (remélem csak egyelőre, mert az vállalhatatlan lenne,ha így maradna) így inkább leírom, honnan jött ez az egész, főleg, mert így azt is elmesélhetem, hogy mekkora nyomozó vagyok.

Na, ez az egész Budapest-Nembudapest téma a Spurinál kezdődött. Olvassátok el. Én, mint neten élő budapesti, összesen vagy három offline boltot tudok mondani, ahol normálisan foglalkoznak veled, mielőtt kieresztenek az udvarra a többiek közé. Kettőben voltam, egynek pedig látatlanban hiszek, mert elég sok írásos lenyomat van a neten arról, hogy tényleg felkészült boltról van szó. Tehát három, ennyit találtam a neten, pont. Az összes budapesti. Ha hihetünk a netnek, Mordoron kívül kurva nehéz lehet valóban egyéni igényekre szabott, hozzáértő segítséggel megtámogatott futócipőt választani. Igaz, a hobbitok amúgy is mezítláb nyargalnak a Megyében.  Mentségemre legyen mondva ezt a párhuzamot nem én találtam ki, hanem az az arc, aki egy ponton ennyit tudott írni frusztrációjában a Spurinak kommentben:

tudjátok, Mordor falain kívül is élnek lények…gondolhatnátok a vidékiekre is
egyik oldalról az irigység szól belőlem persze , de másik oldalról van benne valami nem ? :$

Lehetne persze hibáztatni a Spurit is, hogy olyan játékokkal gerjeszti a vízfej-test háborút, amelyben a vízfejesek kurva nagy előnnyel indulnak, hiszen, gondolom, a Facebookon országos népszerűségre tett szert. Miért kell a budapestieket előnyben részesíteni? Ugyanakkor, ha a Spuri az egy darab győri boltját kivéve Budapesten van csak jelen, az valószínűleg egy gazdasági megfontolás, és a bolt valószínűleg soha nem is ígérte, hogy több lesz annál, mint amihez ért. Ha értitek.

Szóval volt ez az akció, hogy azok között, akik megtalálják az első budai boltot, kisorsolnak egy ingyen futócipőt. Nyilván minden budapestit pontosan eddig a pontig érdekelt a nembudapestiek nehezebb helyzete, és a vérzőszívű szolidaritás egy perc alatt átcsapott abba, hogy leszarom.

Spuri_buda.jpg

Mint mordori trollnak (2007-), egyből akadt pár ötletem nekem is, hogy hol lehet a hely. A képek alapján egy pesti, belvárosi hangulatú utcát kellett keresni, és a belvárosi életérzés mindössze négy helyen lóg át Budára. De kurvára nem volt se Kolossy tér környékén (pedig a másik két bolt relative Észak-Pesten van, tehát Óbuda alja logikus választás lett volna: logisztika, Margitsziget, Budai-hegyek), se a négyes-hatos útvonalán, se a Gellért-térnél, se a Móricz körül. Ezt természetesen mind streeview-n néztem, utaztam vagy egy napig a képernyő előtt, már csak ezért megérdemeltem volna azt a mindegy, hogy milyen (cool, divatos, színes), de legdrágább cipőt.

De ami teljesítményt ezután leadtam, annak díjazására egy egész felszerelés is kevés lenne. Egyszer csak, kb. a negyedik ember, aki bizonyítékként lefotóztatta magát a bolt előtt, beírta azt, hogy “A romlásba visztek ha ideköltöztök!

Ide. Az arc délután háromkor posztolta ezt, teljes futófelszerelésben virított a leendő kirakat előtt. Tuti, hogy az “ide” valamilyen összefüggésben van az otthonával, vagy a munkahelyével, vagy otthon dolgozik. Munkanélküli nem lehet, az én vagyok.

Kiderült róla, hogy ismertebb tag, benne van a DK közösségben. A profilja nem volt túl zárt. Két gyerek, magas belterű lakás. Az otthon lesz az, a magas beltér az bérházat jelent. Az idősebbik gyerek volt sulija, és a fiatalabb egyik barátjának iskolája bejelölte a Moszkva tér környékét, de itt elakadtam. Megnéztem, hátha Garminconnecten, vagy Smashrunon meg lehet találni a futásait, mert valamelyik végpont sokat segíthetett volna. Csak Smashrunon találtam egyetlen egy nyilvános bejegyzést, de nem volt térkép hozzá. Újra Facebook, újra kutakodás, semmi. Akkor próbáljuk meg úgy ánblokk a neten. Meglett a foglalkozása, meglett egy hozzárendelhető iroda, de az tuti nem a jó utca. Az “ide” fotóján térkőből volt a járda, mind a két oldalon keresztben parkoltak a kocsik.

A foglalkozása miatt viszont tuti, hogy magánvállalkozó, és mint ilyen, biztos saját címen van bejegyezve. És meglett, és rákerestem, és BUMM! A streetview térköves járdát mutatott. Kétszáz méterrel arrébb egyszer csak ott volt a képernyőmön az az indokolatlanul ronda bejárat, ahova a budai Spuri fog kerülni. Nem hittem el, annyit olvastam erről, hogy mindenkiről fent van minden a neten, de soha nem gondoltam volna, hogy tényleg, hogy ezen a szinten. Ijesztő volt, hogy lenyomoztam azt az embert. És meglett a bolt.

A tanulság természetesen az, hogy mindenki zárja már be végre a profilját, mert ha még én ezt meg tudtam csinálni, akkor aztán egyszer tényleg futhatunk, vagy valami ilyesmi. Egyébként nem nyertem, de innen kb negyven ember lehetek már csak, vagy még kevesebb, ha valaki nagyon jól deduktál.

Egy hozzászólás “Spuri Mordorba” bejegyzéshez

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.