Az a bizonyos 10 centi

Loading

Mióta nem tartom az ujjamat a futószcéna ütőerén, teljesen elszabadultak a történések, dolgok és folyamatok:  meg sem próbálom követni, hogy ki fut, hogy fut, ki népszerű, ki nem. Úgy félszemmel odapislantok, hogy a bekövetetteim 80%-a lerohadt, műtött lett, visszatért, vagy nem tért vissza, vagy úgy egyáltalán néhányuknak most más dolgok lettek fontosabbak. Mások ugyanúgy futnak, sokkal jobban futnak, megtalálták az útjukat, és írnak vagy már nem írnak, vagy csak videóznak és képet posztolnak.

A legrosszabbak csak megsemmisítő Strava trackeket hagynak maguk után.

Ahogy megkapom a sportos hírleveleket, reklámokat,  fizetett posztokat, úgy törlöm is őket, pörgetek is tovább, mindössze egy-egy kiragadott mondatból sejtem, hogy újra elindultak a versenyek, de nem önt el megkönnyebbülés, vagy eufória, nekem ebből a szempontból nem osztott, nem szorzott ez a kurva járvány.

(Zárójelben: mégiscsak pici örömmel konstatáltam, hogy megtartják a Wachau maratont, és kb. 10 másodpercig ábrándoztam is arról, hogy esetleg szeptemberig felhozom magam egy akármilyen félmaratoni futásra. Ma kaptam meg a hírlevelet, hogy az ilyen-olyan variánsok, a szakértői nyilatkozatok, és a jelentkezők körében is tapasztalható bizonytalanság – eddig 500 fő jelentkezett mindössze – nem teszi lehetővé, hogy gazdaságilag is megtérülő versenyt tartsanak, ezért törlik az idei eseményt.  Csak remélni tudom, hogy nem ez lesz az irány, se a vírust, se a versenyeket illetően.)

Mindennél azonban sokkal fontosabb, hogy azóta a Decathlonban is megfordult a világ, amik ott történnek, azt nem lehet kisebb szóval elintézni, minthogy REVOLÚCIÓ!

Nem várom el, hogy bárki is emlékezzen a pár évvel ezelőtti Alsónadrágszár-gate-re, amikor is arra eszméltem, hogy a Nagy Kék Sportóriás szépen lassan alsónadrágjaink minden centiméterétől megszabadít, éppen ezért beteszem ide a linket:

Alsónadrágszár-gate

Akkor kénytelen voltam webshopon, ránézésre venni alsóneműt, amely projektem egyébként prímán sikerült, azóta a futásban minden más bajom elöjött, de a combdörzsődés messze elkerült.

Mostanra azonban az egyik nadrág azon pontja, amely találkozik az én legerősebb testrészemmel, megadta magát, és mivel én hosszú évek óta hiszek az általam kidolgozott, ám egyelőre nem szabadalmaztatott  Marcsinkó-féle Mindenből Minimum Három Garnitúra tételben, hosszú idő óta először benéztem a most éppen a hátsó részlegbe száműzött futós sorba a budaörsi Decathlonban…

Mivel egy ideje a COVID-on kívül az is benne volt a levegőben, hogy ez megtörténik (nem az, hogy ellátogatok a Decathlon futós sorába, hanem hogy muszáj lesz alsónadrágot vennem), felfigyeltem egy brand felfutására, amit itthon talán Csanya (nem biztos) és Belus Tomi (biztos) is megsegített: a T8 a mostanában egyre inkább szomorú sorsú Hongkongból származik, ahol nem csak a kínai diktatúra szorítása miatt izzadnak az emberek, hanem azért is, mert sokan futnak és mindezt átlag 30 fokban és <85% páratartalomban teszik. Nos, két srác (azt hiszem legalábbis) bevetette magát a környéken amúgy is erős textilipar bugyraiba és állhatatos teszteléssel kifejlesztettek egy adag futóholmit, amelyeknek legelső és egyik legmarkánsabb darabja a Commandos névre hallgató, ultrákon tesztelt alsónemű, ami a hírek szerint nagyon könnyű, nem pödrődik, nem dörzsöl, olyan, mintha ott se lenne.

 

 

 

 

 

 

 

Ehhez képest 7000 forintot is elkérnek érte itthon (rárepült egy magyarországi forgalmazó, gondolom Belus Tomiék is így kaptak belőle), ami csak látszólag ellentmondás, hiszen fizetnek az emberek sokkal többet is dolgokért, csak ne legyenek ott, vagy ne kelljen tudomást venni róluk.

Mindezt csak azért mesélem el, hogy relációba tudjuk tenni a Decathlon húzását ezzel az alsóval, ugyanis ezért a ruhadarabért ők 4500 forintot kérnek el, ami ismerve az eddigi stratégiájukat se önmagában, se az előző fehérneművel összehasonlítva nem kevés.

Örömmel vettem észre (az interneten, mert maga a budaörsi áruház folyamatosan és mindeből ki van fosztva), hogy az 1500 forintba kerülő gatyáknak is tisztességes, centiméterekben kifejezhető szára lett újra, felhagytak a fecskésített boxerek árusításával. A színvilág ugyanakkor sokkal visszafogottabb lett,  Gusztos Peti biztos nem innen vásárol mostanában.

Mindez mit sem számított, mert  ahogy írtam, a teljes újraszárasított készlet (is) le volt rabolva, úgyhogy egy kisebb sóhajjal és egy még kisebb vállvonással (kialvatlan kisgyerekes szülőket onnan ismerni meg csatolt gyerek nélkül, hogy minden elérhető tereptárgyra leülnek és zombiszerűen spórolós a nonverbális kommunikációjuk) leemeltem egy felirat szerinti L-es méretű alsóneműt. Kibontva kisebb volt mint a gyerekem úszóbugyija, de döbbenetes hajlandóságot mutatott a nyúlásra, főleg a hónalj alatt. (Megnyugtatok mindenkit, civil alsóneműre próbáltam. Hónaljban is.)

A mintha ott se lenne kitétel ennek ruhaneműnek nem annyira karakteres tulajdonsága, mert például annyira hangsúlyos, pamutszerű, bordázott passzérésze van deréktájt, amekkorát utoljára a Diesel-Devergo-éra pulcsijain láttam 1995 tájékán. A passzé ugyanakkor nyilván nem pamut – ezek az anyagok hihetetlen fejlődésen mentek keresztül az elmúlt évtizedekben (igaz, én még mindig azon csodálkozom, hogy egy műbör cipő nem nyílik szét két hét után), de számomra pont ez a legelőnyösebb tulajdonsága: nem abból a jól ismert fényes, selymes anyagból készült, mint a futócuccok 98%-a, és amelyek alsónadrág-futónadrág összeeresztésben oly előszeretettel csúsznak le és fel egymáson.

Tényleg egyetlen darabból készült a cucc, olyannyira, hogy az alján konkrétan látni hol vágta le a gépről egy valószínűsíthetően túlméretezett szabászollóval a műszakos kambodzsai kisgyerek. Nincs varrás, nincs tisztázás, ennyi:  egy gumis passzé és egy hétvégi hightech törlőrongy valami nagyobb anyagból levágva. Eddig zseniális, bár nem sokszor és nem sokáig használtam. Elismerem, hogy heti 20 kilométerből nehéz, valamint kissé hiteltelen tesztet írni, de szerencsére ez engem soha nem hátráltatott az ilyen jellegű tevékenységben. Mindenesetre nem zavar, nem dörzsöl, nem csúszik le rajta a futógatya, minden marad, semmi sem mozog. Ágyékügyi takarást illetően boldog vagyok.

 

 

Ugyanígy jártam az egyik imádott Ronhill (drága Ronald Hill, bárhova is érkeztél, remélem ott újra tudod futni az örökös, napi kilométereidet) rövid futónadrágommal. A comb belső részén felfeslett az anyag egy kisebb darabon. 2015 szeptembere óta használom az Amazon számla szerint, úgyhogy megbocsátható a megbicsaklás. A COVID  miatt eddig nem vittem el megvarratni, bár tudom, hogy ezzel is csak hónapokat fogok nyerni. Így, ha már eljutottam mindenki kedvenc pingpongarénájába,  vettem egy nadrágot is. Természetesen csakis az óriászsebes TRAIL nadrágot kerestem, amiből már van egy itthon, de arra nem is számítottam, hogy még annál is jobbat fogok találni. Ezt itt.

Az obszcén méretű hátsó, és a nem sokkal kisebb első zseb mellé ezúttal már két, hátizsáknyi cuccot is befogadó kengurúzsebet (?) is kapunk (e nadrág elődjén is volt két oldalsó hálós, nyúlós zseb, de sokkal kisebb). És maga a nadrág anyaga is döbbenetes evolúción ment keresztül. Teljes más, mint az említett, szokásos, fényes, selymes tapianyag. Vékonyabb, kellemesebb, ott marad, ahova felhúzod: ezúttal tényleg stimmel minden az oldalon található leírásban (termékelőnyök, műszaki infórmációk).  Imádom az első kilométertől kezdve.

 

5 hozzászólás “Az a bizonyos 10 centi” bejegyzéshez

    1. Összetett probléma. Budapesten nincs segítségünk, és lehet, hogy az átlag elsőgyerekes szülőknél is bénábbak vagyunk 🙂 Mindenesetre amíg a feleségemnek az is kihívás, hogy a hajmosásának helyet találjon a heti naptárban, nem fogok háromszor -négyszer elmenni hosszabb időkre a futásom miatt.
      A babakocsis futások addig szuperül mentek, amíg Krumpli többször aludt egy nap, de eddig habitusából adódóan nem mertem úgy elvinni, hogy közben végig ébren lesz. (Már csak napi egyet alszik, de az jó, ha hosszabb, nyugodtabb.)
      Szeptembertől én leszek vele GYED-en, meg kell tanulnom őt, át kell szoktatni rám, tehát már csak ezért sem jó ha nem veszek részt a napi teendőkben. (De talán lassan megpróbálok újra vele együtt futni. Legkésőbb ősszel mindenképp rábróbálok kánikula után.)
      Le vagyok rohadva, folyton bejelez valami. Tornászok, erősítek hellyel-közzel, de ezek ugyanúgy egy-egy óra eltűnések. Sokszor nincs helyük a napirendben.
      Kevés alvás, két (tapasztalatlan) szülőt is lekötő baba, nekiindulni nem tudás, emiatt újra megerősödni nem tudás, ebből következő, tettenérhető motivációs bajok. Klasszikus, tulbonyolított 22-es csapdája.

  1. Értem. Amit az első bekezdésben írsz, mind ismerős sztori. 🙂 Ilyen 1,5-2 éves korára azért nagyjából már kialakul a gyerkőc napirendje, onnan szerintem nekünk is könnyebb tervezni. Érdekes egyébként, hogy a másodiknál nálunk már sokkal kevésbé voltak ilyen time-management dilemmák. De nem akarok semmire célozgatni. 🙂
    Futó babakocsira nekem ilyesmi volt az egyik ellenérvem, mint amit írsz, egy bizonyos kor után nem biztos, hogy feltétlenül szeretne 30-40-akármennyi percet ücsörögni a babakocsiban. Plusz elég nagy a szezonális ráhatás. De persze ezt full gyermeke válogatja.
    Az sajnos dupla szívás, ha a futás mellet még egyéb megelőző/regeneráló tevékenységekre is időt kéne fordítani. Persze tudom, hogy ennek alapnak kellene lennie mindenkinek, blablabla, de a hét mégiscsak 7×24 órából áll. Lesérülni meg le lehet úgyis, hogy szimplán úgy elvágódsz egy kiálló valamiben az erdőben, hogy utána egy hétig sétálni is alig bírsz.

  2. Az még lemaradt az előzőből, hogy hatalmas riszpekt a GYED-ér! Egy-egy napokat én is simán lehozok/tam kettesben egy babával, de hosszú távon nemtom hogyan viselném.

    1. Köszi! 🙂 Biztos lesz baj, de majd megtanuljuk egymást hosszú távra is 🙂
      Nem tudom elképzelni, hogy a második gyerekkel még ha könnyebb is lesz, kevesebb lesz az össz. tennivaló : D Most sem csak Krumpliról van szó, hanem mellette a komplett háztartásról – a meglehetősen élénk baba plusz a minden más nekünk (egyelőre) eléggé két emberes meló.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.