A futás másik oldala

Loading

Csomószor nem reagálok itt futással kapcsolatos közéleti vagy a konkrétan a szubkultúrában kipattant helyzetekre, mert a legtöbbször úgy vagyok vele, hogy jobb nem megszólalni és/vagy már mindent elmondtak, amit lehetett és érdemes volt.

Arról, ami Makai Vikivel történt férfiként még neccessebb írni, mert esetleg pontosan az lesz a vége, amit Balázsék műveltek a Radio 1-ben, amikor felhívták őt. Az interjú közepe gyakorlatilag arról szólt, hogy három férfi fagatta a női áldozatot, hogy PONTOSAN mi történt, amikor megtámadták. A jó szándék nem kérdéses – de elefántok voltak a porcelánboltban.

Egyedül azért teszem ki ezeket a gondolatokat, kérdéseket, mert eleve az egész ügy szándékosan a nyilvánosságra lett hozva.

Rengeteg tanulsága van annak ami és ahogyan történt, de bennem leginkább az maradt meg, amire azt hiszem a Facebook posztban maga Viki is célzott. Ő is azt hitte, hogy ha valaha is megtörténik vele ez, hogy megtámadja valaki, akkor majd elfut – hiszen fut. Sokat fut, kitartóan fut, gyorsan fut.

És, hogy ez mennyire nem működik a való életben.

És azon gondolkozom még, amit még talán ő maga sem hozott fel, amit (mondjuk szerencsére, mert elég szarul jött volna ki, ha idekeverik) senki nem kérdezett meg tőle: hogy lehet felállni ebből a megoldást soha nem kapott, csak magyarázni lehetséges doppingszarságból és abból, hogy rögtön, egy annál még sokkal durvább, a lelkén túl az életét is veszélyeztető, iszonyúan sokkoló helyzetbe került? Egyiket sem tudom még csak elképzelni sem, nemhogy a kettőt együtt.

 

 

Nagyon örültem, hogy nem felejtődött el az életmentő sztori a Spar Maratonon, hanem végre írtak pár sort a másik oldalról is. Valahogy soha nem derül ki, hogy felelőtlen volt-e az a valaki, aki bajba került, túlgondolta-e azt, hogy mire képes, vagy pontosan mi és miért történt a futás közben?

És az a válasz, hogy 17 év futás, 4 maraton után, az odafigyelés ellenére ez még mindig megtörténhet. Ezt azért felírja magának az ember…

4 hozzászólás “A futás másik oldala” bejegyzéshez

  1. A második témához pár sor. Pont most olvasok egy könyvet (Fast Over 50), ami arról szól, hogyan őrízhető meg, esetleg még fejleszthető is az állóképesség abban a korban, amikor az ember teljesítménye már alapjában inkább romló tendenciát mutat. A könyv szerint a kulcs az intenzív edzések folytatása még 70, 80 felett is. Így természetesen kitér ennek a veszélyeire is. Sok forrásmegjelölés van benne, tudományos felmérésekre alapoz. És ezek a felmérések, statisztikák mind azt mutatják, hogy aki rendszeresen sportol – sőt intenzív, magas pulzustartományú edzéseket is végez, nem pedig csak LSD-ket fut – annál sokkal kisebb az esélye az ilyen tragédiáknak, mint azoknál az embereknél, akik ülő munkát végeznek, nem sportolnak semmit, vagy csak lightosan teszik azt.
    Nyilván, első blikkre nagyon abszurd, amikor egy futóversenyen történik meg egy ilyen. De semmi sem elkerülhetetlen 100 százalékosan, hiába ellenőríztette az uriember rendszeresen az állapotát, ez így is előfordulhat mindenkivel. Arról viszont nincs hír, hogy aznap, vagy azon a héten hányan estek össze hétköznapi tevékenységek közben. A statisztikák pont azt mutatják, hogy ez sokkal gyakrabban történik a nem sportoló emberekkel, mint velünk, és ez engem némileg megnyugtat. Természetesen nagyon oda kell figyelnünk magunkra, komolyan kell venni a testünk minden apró jelzését, de egy-egy ilyen kirívó eset miatt szerintem nem kell megijednünk és eltántorodnunk a sportba vetett céljainktól, a nagy többséget pont ez fogja megvédeni, a sportolás alapjában véve erősebbé és egészségesebbé tesz ha ésszel csináljuk.

  2. Furcsa dolog azzal szembesülni, hogy így vagy úgy, még ha csak marginálasan is, de ismered a tragédia főszereplőjét… Én most így vagyok a poszt minkét hősével. Igaz, Herendi Pétert versenyrendezőként ismerem. …még a görkoris időkből.

    Pont az ilyen “balesetek” miatt nem szólalok meg már régen a rosszullétek kapcsán. Túl sok oka lehet, és ugye így ötvenen túl… pláne nő az esélye, hogy bekerüljek a hírekbe. Még akkor is, ha szerintem nem tolom túl, sőt, amilyen peches év az idei, még csak nem is karcolom az eredeti terveket…

  3. @Kilfish: nagy mázlija is volt, hogy a szívroham a futóversenyen, több ezer ember között érte, egy olyan helyen, ahol azonnal észreveszik, értesítik a dokikat és addig is elsősegélyt nyújtanak neki. ha ez otthon egyedül történik vele, mert mondjuk felhúzza a híradó, akkor sokkal nagyobb bajban lett volna.

    Balázs mennyire nulla empátitát mutat bakker, hihetetlen. 🙁

  4. @Kilfish: Az egyértelmű, hogy ebből a maratonos életmentésből azért lett hír, mert van bármennyi szenzációértéke, nyilván az ellentmondásossága miatt. Ez nem is kérdéses. Tényleg csak annyit akartam kiemelni, hogy jó, hogy utána mentek, és az is be lett mutatva, hogy a másik oldalon hogy volt ez. Sajnos sokszor már nincs kit megszólaltatni, most szerencsére van – és én nagyon kiváncsi vagyok ilyenkor, hogy mi a történet a másik oldalon.

    @regulat: te csak ilyennel ne kerülj be a hírekbe, egy csomó dolgod van még, pl cipő teszt 😛

    @rrroka: Balázs szerintem próbál itt felvenni egy távolságtartó, objektív, híradós pózt – talán ezzel is segíteni Vikinek is távolságot tartani, miközben felidézi a támadást, hiszen így valamivel könnyebb lehet. Ezt is érteni vélem, a jószándék is egyértelmű, de nekem mégis visszás volt a végeredmény.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.