Alsónadrágszár-gate

Loading

Eljött végre az idő, amikor le tudtam számolni az alkalmankénti combtő kidörzsöléssel, 30%-os akció volt a runningwarehouse.eu oldalon, azon kevés helyek egyikén, ahol a zoknikon túl is van világ, foglalkoznak a bugyikkal is.

Persze a menő underlamúr gatyók már le voltak rabolva, de úgy voltam vele, hogy a svédek az ABBA után már nem mernek hibázni (lásd Roxette), szóval beneveztem egyből négy darab CRAFT GREATNESS 6 inches (15.24 cm) szárú alsóra (nem, semmilyen labdát nem csapok le, nincs több altesti poén a blogon, fel kell nőni), amelyek némi hezitálás után szinte ijesztően gyorsan meg is érkeztek.

 

img_0677.jpg

 

És tulajdonképpen csak ekkor jöttem igazán rá – az összehasonlító fotókat lőve -, hogy itt kérem szépen ügy van, egy -gate, mert tőlünk egész centiket raboltak el a franciák!!! A régi decathlonos alsógatyának (középső réteg a gatyaszendvicsben) még szinte egészen emberi szára van – bár nekem már az is rövid volt néha, felgyűrődött az is -, de az újabb generáció (felső réteg) már gyakorlatilag gólyából csonkolt fecske, lakásban ez a franciarkély!

 

img_0679.jpg

 

A CRAFT-ot elvittem tegnap megizzasztani, nagyon szipiszupi volt minden benne, futottam is benne egy 4:26,7-es, egy kilométeres PB-t, és amikor hazaértem, nem volt begyűrve a fél nadrág a combtövembe, hanem szépen úgy állt, ahogy egy száras alsónak lennie kell. Boldog vagyok, már csak örökké kell, hogy tartson.

 

img_0684_heic_masolat.jpg

thighs gap, csak mondom, pár éve menő lettem volna! Vagy hát az is voltam.

7 hozzászólás “Alsónadrágszár-gate” bejegyzéshez

  1. Én az ilyen kidörzsölődést úgy próbáltam megoldani, hogy a nyári, beépített fecskés rövidgatyók dörzsölésmentességéből kiindulva (nem akármilyen, hanem Kalenji) fecskét vettem magamnak a cicanadrágos időkre.
    Nem tudom mi a durvább, hogy külön alsógatyát tartok futás céljából, vagy hogy kb. 20 év után újra fecskét hordok. 🙂

  2. @videkiman: nekem pont a TRAIL, beépített fecskés, nem passzentos száras kalenji gatyám okozta a legnagyobb gondot. A végén már 10 km alatt is kidörzsölődtem, elajándékoztam.

  3. A dúrva kidörzsölődés miatt vettem arany áron underarmour 6″-os boxereket… azok nagyon faszák, de brutál drágák.
    Aztán később próbáltam olyan futógatyát, amibe be van varrva ilyen hosszúszárú belső passzos boxer szerű…. a nike gyárt ilyeneket, ezeket tipikusan bugyi meg minden szar nélkül hordom, csak természetesen 🙂
    Ilyen csak rövidebb a nadrág része: http://www.nike.com/hu/t/flex-stride-2-in-1-23-cm-es-futorovidnadrag-qkZXRx
    Aztán meg mióta már nem vagyok olyan dagadt, hogy összeérjen a combom, én is bevásároltam kalenji bugyiból meg kalenji bitangrövid futónaciból… jó párosítás az is.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.