Legyőzni Mikulást

Loading

Nem volt bennem sok hiányérzet a tavaly decemberi, kurva hideg tókerülés után. Éppen megvolt három órán belül (hat másodperc kérem maga a világegyetem ebben a sportban!!!), Dani szép egyenletes tempóval bevitt, bekísért, én meg marhára örültem. 

Annak a sorozatnak a vége életem első maratonja lett, tehát egy elég menő időszakomban voltam akkor, zseléztem a hajam, kockás volt a hasam, és sokat szerepeltem a blogomban. 

Aztán persze nem úsztam meg egy kisebb leállás nélkül, meg pont jött a nyár, és ki akar futni a trópusokon, amikor az nem arra való? Pont tegnap néztem meg a Koktélt, tudom, miről beszélek.

Azóta sem sikerült igazán sokat bekarcolnom egyik hónapba sem, és ugyan kiizzadtam magamból egy félmaratont, de nem éreztem az átütő erőt, ami önbizalmat adott volna erre a napra. Sőt, még reggel is csak a kedvem vitt le, azt, hogy tulajdonképpen mit keresek ott, hogy óhajtom teljesíteni a kört, arról, halvány fingom sem volt. Egyszerűen nem tudtam mivel tervezni, mire támaszkodni. Hát majd lesz valahogy, azért nem beláthatatlan táv, bassza meg, ha már ennyi ideje futok.

Valahol pont a Pákozd-Sukoró között éreztem meg először, valahol 14-nél, hogy én ehhez a feladathoz azért már fel vagyok nőve. Ahhoz képest, hogy nyáron már 17 km-nél nyögni szoktam, meg éppen, hogy féltávnál voltam, elég bátor érzés volt, de úgy döntöttem, hogy életemben egyszer akár magabiztosan is futhatnék, úgy, hogy erős vagyok. Őszintén szólva elég jó érzés, hogy nem vagy beszarva, hogy mi lesz a végén. Magamhoz képest megnyomtam az emelkedőt is, és az sem zavart, hogy pont lefele érnek be páran a hátam mögül. 

Nem próbáltam meg visszavenni, nem zavart, hogy 150 felett van a pulzus, meg, hogy kezd a langyosnál némileg melegebb lenni. 

Ez a magánéleti csoda egészen a huszonharmadik kilométerig tartott. Dani, aki nyilván megint Fehérvárról futott le, valahol Pákozdon bemondta, hogy neki már csak a szeme kívánja, annak meg lassabban is jó lesz. Kérdeztem tőle is, meg magamban is megtanakodtam, hogy akkor ki a tököm fog engem bevinni a célba? És hát eljött az a pillanat, amikor le kell válni a szülőkről, tudomásul kellett venni, hogy Appa most kurvára nem visz sehova. Nincs  fagyi.

Kb. ilyen volt, amikor Édesapa először nézte végig, hogy én viszem fel az összes szőlőszsákot a hegy tetejére, szüretkor, a kistraktorhoz. Ő akkor már belegörbítette a saját életébe azt a majd ötvenet, ami inkább hatvan volt már akkor is, és Dani is megtette már a magáét idén is, aznap is bőven. Tehát akkor sem és most sem volt, miért nagy pofámnak lenni, de akkor is, bárhogy is, valahogy szárnyakat ad, nem is az érzés, hogy bennem maradt erő, amikor a másikból már elfogyott, hanem sokkal inkább az önállóság. A leszakadás. Ez esetben szó szerint. 

Hat nulla kettővel követtem egy családanyát, akinek ott kerekeztek a fiai mellettünk, és ez pont olyan, mint az autópályán, amikor kényelmetlen, hogy pont egy tempót mész valakivel, aki túl közel van. Őt biztos idegesítette, hogy a szférájában lifeg és zörög a zsákom (egyre kevesebben visznek, azt egyébként megfigyeltem), engem meg idegesített, hogy ösztönösen kilépek mellőle. Ekkor már bőven az átkaroló hadműveletben voltunk, Pákozd után, a kis úton, át a déli partra. Megtoltam neki, és pörgött a lábam (egyébként tényleg marhára pörög, valami 180+os a cadence-em, csak nem visz, mindig elkapar), de itt már tényleg meleg volt, éreztem, hogy rohadtul nem kívánom, és a stratégiailag kiváló ponton elhelyezett frissítő állomás teljesen tönkretett lelkileg. Dani is beért, Cseke Feri rám is szólt, hogy induljak, mit a faszt húzom az időt, és jól van bazmeg, elindultam.  

Dani mögöttem – biztos telezabálta magát, nem idegeskedte túl, és szerintem már itt megint kiderült, hogy szőke a kedvenc színe – a nő újra előttem. Ekkor voltunk éppen 23-nál. Nagyon-nagyon nehezen szedtem össze annyi lélekjelenlétet, hogy újra ráhúzzak, ez az a kibaszott végtelen egyenes a nádas meg a gácsérok között, amikor Agárd csak azért se akar elkezdődni, és amikor el is kezdődik nagy kegyesen, akkor is jön még KÉT semmirekellő strand (Napsugár strand, anyád), mire a mi strandunk beígéri a célegyenest. 

És még itt is elment mellettem egy kigyózva egy kislány, és néztem, hogy az a világegyetemben nem létezik, hogy engem ezzel a mozgással megelőzzön valaki. A sovinizmus ilyenkor tényleg segít és beletettem még másfél-két km gyűlöletes, jobb oldalon fájós rettenetet, és marhára fogszorítva beértem 2:54-gyel, vagy hat percet javítva a minusz egy fokban teljesített rénszarvas hajtóvadászaton.

Abban a pillanatban, meg még vagy öt percig nem örültem annyira az életnek – régen fájtam már futás után úgy igazán, de utána meglepetésszerűen és rohamosan javultam. (Ma pl. kifejezetten kevés bajom van azon kívül, hogy dolgoznom kell.) De abban az öt percben például tényleg nem vettem észre még, hogy az integrált fecskés rövidnadrágom nem sok toleranciát mutat az intimközeli szőrmegszűntetéssel szemben. Újra rá kellett jönnöm, hogy miért szeretem a száras alsógatyákat.

Majd csak eztán jött a teljes leborulás önmagam előtt, hogy mekkora ősrunner vagyok, majdnem hat perces pace-szel suhantam majdnem harminc kilométert. ATTYA-ÚÚR-ISSTEN! 

12 hozzászólás “Legyőzni Mikulást” bejegyzéshez

  1. lényeg: van szőlőtök? 🙂

    ha van frissítő, akkor nem kell zsák, tényleg csak zavaró, meg melegít. kézikulacs, kulacsöv bőven elég. ivótasi akkor kell, ha 2-3 óra között még kékkút sincs.

  2. @rrroka: én még a sarki boltba is zsákkal megyek, utálom a kezemben fogni a piát 😀 ugyanis minél inkább oldalirányban van a törzsemtől, annál jobban billent ki az egyensúlyból. Előre rettegek, mi lesz a maratonon, ahova életemben először semmit nem viszek magammal 😀

    Amúgy ez a bejegyzés, ha áthúzzuk a számokat vagy megszorozzuk őket, simán jó egy UBnak, annyi szenvedés van benne 🙂 Na de ügyes vagy, szerintem simán átérzed az ultrák szenvedéseit egy ilyenen is, nem? 🙂

  3. @rrroka: kulacsövvel kezdtem a pályafutásom, vágom én, de nem arról van szó h az rossz, hanem annyira kib*sz*tt jó a mellényem (ak vest), hogy egyszerűen olyan, mintha semmi nem lenne benne. ami jó azt meg miért váltsam le? 🙂 Zsákot pedig csak nagyon hosszú futáshoz veszek fel 🙂

  4. @rrroka: Van, illetve volt, a világ végén, Zalában. Megtarthatlan 🙁

    A zsák nekem is bármikor felülírja a kézben tartást, vagy az övet. A kézben tartást szimplán gyűlölöm, még ha rá is húzom a kezemre a tartót. Az öv nekem meg a pocak és a testtartást miatt nem jön be. A lötykölődésre még lenne megoldás ezekkel a flexi kulacsokkal.

    De most 30 km alatt rettenetes lifegéseket és lötykölédeseket láttam. Never ever, abszolút no go.

    Sokaknak meg az öv jobb, mint a zsák, hálistennek, most már azért minden beszerezhető, még ha nem is a szomszédban van mindenkinek a legközelebbi futós bolt.

    Majd veszek én is mellényt, bár igazából a zsákkal is elvagyok.

    Amire igazából ki akartam térni, hogy mintha sokkal többen sokkal jobban bíztak volna a frissítésben, meg a kutakban. Én azért picit gyakrabban szeretek inni, folyadékot érezni a számban. Lehet, hogy ez hiba, lehet egyáltalán ez hiba?

    @DSL: A tömegrendezvényeknél asztaloknál mindenkit félre lökés és a tökvakarókat anyjukba elküldés, és menet közben poharat összecsücsörősítve ivás, majd két ujjal a hulladékot nézők közé pöccintés az külön sportág. Főzdefeszten és hasonló helyeken pl kiválóan gyakorolható!

    Kérem szépen, tele vagyok empátiával, bármilyen szenvedést átérzek akár 400 méter alatt is, ha arról van szó.

  5. @téglánakgyors: kár 🙁 kézben cipelés egyébként szerintem is szar, de zsák annyira melegít…

    @DSL: a mellényt már mondták többen is, egyszer eskü kipróbálom, neked milyen is van pontosan?

  6. Nem kell ilyen rohadt hosszú távokat futni és akkor egyből nincs ez a miben vigyem a vizet dilemma. 🙂

    Ez igazából főleg nyáron érdekes kérdés szerintem, én legalábbis az ilyen 20 fok környéke vagy alatti időben simán elvagyok frissítés nélkül a félmaratoni távig bezárólag. Annál többet meg nem futok. 🙂 (illetve egyszer futottam 25 km-t, de akkor is csak azér álltam meg 20 körül inni, hogy történjen valami…)

    Meg aztán szerintem úgy a legjobb futni, hogy minél kevesebb szart cipel magával az ember, én pl. imádom, hogy mióta beruháztam egy garmin órára, a telefont is otthon hagyhatom. Anno vettem én is melóból való haza futás céljából egy Kalenji trail hányóstasakos zsákot, hát egy kezemen meg tudom számolni hányszor használtam futás közben, annyira zavart, hogy van rajtam valami. Meg rajtam amúgy is van egy pár kg felesleg, a tököm akar még azon kívül is plusz súlyt cipelni. 🙂

    Egy kérdésem viszont lenne, ha megengeditek: ha az ember elindul nyáron egy hosszabb futásra, akármilyen táskával, övvel, kulaccsal, mellénnyel, nem lesz fél óra múlva hugymeleg a bekészített víz? Mer úgy elég sokat veszíthet a frissítő jellegéből…
    Nekem abból a szempontból mákom van, hogy viszonylag sok kút van arrafelé, amerre általában futkározok. 🙂

  7. @videkiman: OTT A MEGOLDÁS!!! Nahát ezért ír az ember blogot, mert mások felülnézetből, rögvest rájönnek, mit csinálok rosszul 😀

    A víz hajlamos lesz némileg melegedni már az én feleslegesen hosszú futásaimon is, de még mindig kettővel jobb csapmeleg vizet inni, mint semmilyet. Egyébként télen sokkal rosszabb, hogy esetleg befagy a víz, bár odáig még nem jutottam el, csak nem esett jól, hogy folyékony náthát iszom alkalmanként. (Mondjuk sport miatt még sosem fáztam meg, lekopogom.)

  8. @téglánakgyors:
    Aha. Azért kérdeztem, mert én egyszer csináltam olyat, hogy egy fél literes palackot vittem magammal, az fél óra után ihatatlan volt, bár ez ilyen nyári dögmelegben történt.
    Télen én szerintem akkor is kibírnám víz nélkül (na jó, max 1-2 kút stoppal), ha nem lennék ilyen puhány és bátran belevágnék a huszon-, ne adjisten harminciksz km-ekbe. 🙂

  9. @videkiman: Meleg/langyos víz ivásához simán hozzá lehet szokni, mondjuk én alapból nem vagyok egy sört/dinnyét/vizet-csak hidegen-fétisiszta, ha langyosan jön ki a csapból a víz, akkor úgy is megiszom. Egyszer szívattam csak meg magam evvel kapcsolatban, pár éve kipróbáltam a Kinizsi 40-t, és csak túrázáshoz használok ivótömlős hátizsákot, indulás előtt valahogy elbambultam és sikerült a tömlőt hideg helyett meleg vízzel feltöltenem, vízvételi lehetőség meg csak sok kilométer után volt, nos ez a túra elején nem igazán esett jól.
    Én egyébként kulacstartó öv párti vagyok, bár sok évig keresgéltem a megfelelőt, mostanában ezt használom:
    sarkcsillagsport.hu/termek/salomon-sensibelt-kulacstarto-ovtaska-fekete/

  10. @videkiman: Egyébként szerintem valóban lehet folyadékpótlás nélkül is – főleg télen – félmaratonig bezárólag futni, viszont avval csak magadat szivatod, mert folyadékpótlással határozottan könnyebb és eredményesebb az edzés is meg főleg a verseny. 1 órán belül még kánikulában, intenzív intervallos edzéseken is megvagyok ivás nélkül, de afelett mindig viszek magammal innivalót.

  11. “az a kibaszott végtelen egyenes a nádas meg a gácsérok között”
    uhh, az tényleg maga a halál, rühellem én is, pedig csak kétszer volt hozzá szerencsém :).
    én meg lóf*sztsesenem viszek magammal futásra, néha 1-1 vitatigrist, persze én sem futok rohadt hosszúkat, de ahogy videkiman (én is az vagyok :D) sem, úgy én sem frissítek félmaratoni távig…bár lehet, hogy ez hiba, mert aszondják az okosok, hogy a regeneráció is gyorsabb, ha közben is frissítesz.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.